Vegyen Mikulást még ma! – az elanyagiasodott karácsonyról.. 2010-12-06 Reggeli Napidoktor Megosztás: Tweet A TV manapság elnyomja a beszélgetés zaját. Szebbek voltak a régmúlt karácsonyai? Karácsony közeledtével napról-napra több képeslap lepte el postaládánkat, tele melegszívű üzenettel. Gyűltek az asztalon a hangulatos, papír formájú üdvözletek – Ma sokkal inkább a számítógép előtt ülve hallgatjuk végig a nekünk szánt zenés, e-mailben érkezett jókívánságot…majd talán el is felejtjük. Változik a világ, rohamtempóban fejlődik a technika – de vajon törvényszerű-e, hogy a régmúlt hangulatos karácsonyait is magukkal vigyék? Miről szólt régen ez az ünnep, és miről szól most? A karácsony manapság már októberben elkezdődik. Idén a nagy bevásárlóközpontok már az októberi hónap végén ünnepi díszbe öltöztek, és kínálták portékáikat szentestére, a vásárlók többségének legnagyobb döbbenetére. Természetesen nem árt időben elkezdeni beszerezni, amivel meg szeretnénk lepni szeretteinket, és nem utolsó nap végigrohanni a plázákat az ideális ajándék reményében. De tény, az ünnep hangulatát alaposan agyoncsapja a túl korán jött karácsony – sokat hallhatjuk mostanában az "egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom" frázist, amely talán nem véletlen.Minél többet, drágábbat, és lehetőleg gyorsan! Ha egy átlagos családi karácsonyt szeretnénk alapul venni, ez pontosan ezzel kezdődik. Mármint, a gyors vagy alaposabb, körültekintőbb bevásárlással. Papír fomájú levelezőlapok helyett jönnek-mennek a képeslap-e-mailek, nem ritkán karácsonyi dalokkal megspékelve, és nem személyre szabottan, hanem több címzettnek ugyanazt elküldve. Szenteste mindenki megkapja ajándékát – sok családnál nem is az számít, örül-e majd neki a másik, hasznos-e, amit vett, hanem, hogy legyen sok, és lehetőleg drága – majd következik a bőséges karácsonyi vacsora. Ezután pedig a két napig tartó, süteményekkel degeszre tömött vendégeskedés – amely sajnos nem egy esetben nem az örömteli viszontlátásról, hanem inkább idegeskedésről és a kötelező látogatás kínos feszengéséről szól. No és persze a tévézés, a karácsonyi – olykor már unásig vetített – műsorok, filmek tömkelegével. Ma már rendelni lehet Mikulást, Télapót, csupán a pénztárcánk szab határt annak, mikor és mennyi időre toppan be hozzánk, krampusszal vagy tündérekkel kiegészülve. Régen valahogy a Télapó látogatását is nagyobb misztikum övezte – nehéz elképzelni, hogy a mai gyermekek, szembesülve számos tévéműsorral, sokáig tudják őrizni az illúziót, hogy a kedves szakállas ajándékhozó létezik. Pedig milyen jó lenne. A tévé sok otthonban vette át a meghitt családi beszélgetések helyét, pedig talán éppen a szeretet ünnepén kellene kimutatnunk hozzátartozóinknak, hogy érdeklődünk irántuk, meghallgatjuk őket. Közös játékokat játszani, nevetni, bepótolni elmaradt beszélgetéseket a szabadnapoknál keresve sem találni jobb lehetőséget.Annak idején… Hazánkban a karácsony ünneplésével kapcsolatos egyes szokások csak a 19. században alakultak ki – bár maga Jézus születésének ünneplése a harmadik századra vezethető vissza. Karácsonyfát az 1830-as években kezdtek állítani – főúri körökben, majd innen vette át a szokást a polgárság és a parasztság is. Volt, ahol még a második világháború előtt sem volt jellemző. Zöld ágat tenni a házba azonban igen, amely az újra kizöldülő természetet szimbolizálta. Az adventi koszorú csupán húsz éve kezdett elterjedni a magyar háztartásokban. A régi paraszti világban nem volt szokás az ajándékozás sem – ajándékot a betlehemezők, a kántálók kaptak, amikor bekopogtattak egy-egy házba az örömhírrel, Jézus születéséről. Süteményeket, kalácsot, diót adtak érte a házigazdák. Jellegzetesen magyar szokásnak tartják karácsonykor az István-napi köszöntést, a regölés viszont manapság inkább Dunántúlon és Erdélyben hagyomány. Lényege, hogy a következő évre bőséget, termékenységet, egészséget kívánnak embereknek és állatoknak egyaránt. Ugyancsak sajátos szokás hazánkban a szaloncukor – neve onnan származik, hogy a régi polgári lakásokban a fenyőfát a szalonban helyezték el és díszítették fel. A karácsonyfákra ma a gyertyák helyett inkább világító apró égők kerülnek a fényes díszek mellé. Egyes háztartásokban szokás a gyertya is, de nem árt vele – és a másutt égve hagyott – kis mécsesekkel is óvatosnak lenni, semmiképp se hagyjuk őket őrizetlenül! Az ünnep, és amit jelképez… Az egymást túllicitálni akaró – és ezért magunkat akár adósságba is verő – vásárlási lázban sajnos, csak keveseknek jut eszébe, valójában mit is ünneplünk ilyenkor. Pedig a karácsony a pogány és a keresztény világ számára is az év egyik legfontosabb napja. Két – egymástól jelentősen eltérő – ünnep ötvözéséből keletkezett. Az egyik, amelyik a régebbi, egy ősi pogány természetünnep: az újévé, az újjászületésé.Az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével: december 25-ével. Ekkor kezdenek a nappalok hosszabbodni. A másik decemberi jeles nap a keresztény egyházak ünnepe: a Megváltó születésnapja, a gyermek Jézus ünneplése. Régen az új egyházi év megnyitását éjféli harangszó jelezte – Ma ilyen későn egyáltalán nem szokás harangozni, kivéve a naptári év végén, szilveszterkor. A ma embere mulatni szeret – még olyan ünnepeket is felvesz, amelyek nem magyar vonatkozásúak. A régi, ősi ünnepek megtartóit pedig sokszor megmosolyogja. Ha manapság advent első vasárnapján éjfélkor megkondulna az összes harang, ijedten kapná fel a fejét az emberek többsége. Régen azonban nemcsak, hogy eltűrték a harangszót, hajnali misére is jártak, hogy méltán ünnepeljék a várakozás időszakának, a kisböjtnek kezdetét, az új egyházi év megnyitását. Annak idején angyali miséknek hívták őket és Szűz Mária tiszteletére ajánlották fel. Szomorú, hogy manapság sok családban a karácsony is egy letudandó ünnep, amelynek sajnálatos velejárója, hogy gyakorlatilag kiürül a pénztárca – a figyelem középpontjába pedig az ajándékozás került. Sokan inkább kölcsönöket vesznek a nyakukba, csak hogy karácsony estére a fenyőfa alatt legyen egy-egy, hőn áhított, drága holmi. Pedig a lényeg az örömszerzés lenne – örömet szerezni és örülni annak, hogy együtt vagyunk, együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Forrás:
