Beszélgetés a magzattal 2010-02-06 Kórkép Megosztás: Tweet A várandós kismama megfelelő ráhangolódással képes kapcsolatba kerülni a születendő magzattal. A Lelki köldökzsínort olvasgatom napok óta. Benne Hidas és Raffai doktor szelíd szenzációnak mondható felfedezése. A könyvben az áll, bebizonyosodott, hogy az ember lelki élete nem a születés, hanem a fogantatás pillanatával kezdődik. Igen ám, de beszélgethetünk-e valakivel, aki még meg sem született? Értelmezhetjük-e jelzéseit, tudathatjuk-e vele saját érzéseinket, szándékainkat? Számos kísérlet bizonysága szerint a válasz: igen. A várandós kismama megfelelő ráhangolódással képes kapcsolatba kerülni a születendő magzattal. De vajon miért van erre szükség? Hiszen a kommunikáció mindenképpen elkezdődik, amint kilenc hónap elteltével a világra jön a várva-várt baba. Tudományos körökben egyre népszerűbb az a felfogás, mely szerint az anyaméhben és a születés során szerzett élmények kihatnak az ember testi-lelki fejlődésére, és nagyban meghatározzák személyiségének alakulását.Az anyaméh nem egy csendes világ: a külső hangingerek ugyanúgy eljutnak a magzathoz, bár a szöveteken áthatolva nyilván módosulnak valamelyest. A sokat hallott, számára kellemes emberi hangokat, vagy zenét az újszülött ismerősként üdvözli. A legtöbb síró baba ezért nyugszik meg anyukája csitító hangjára, dúdolására. Az anya-magzat kapcsolatanalízis lényege, hogy megteremtse a folyamatos kétirányú kommunikációt. A gyakorlatban ez a technika abból áll, hogy az anyát relaxált állapotba segítik, majd arra kérik, hogy próbáljon ráhangolódni azokra az érzésekre, amelyek a baba felől érkeznek. A kapcsolat kialakulását jelzi, hogy az addig mocorgó baba hirtelen mintegy “figyelni” kezd, vagyis abbahagyja a mozgást. Amikor az anya belső hangján, azaz gondolatai közvetítésével beszél a babával, a magzat szívfrekvenciája jellemzően megemelkedik. Az anya meg tudja “beszélni” a babával a szülés lefolyását: volt olyan eset, amikor az addig haránt fekvő magzatot sikerült rávenni, hogy forduljon be a szülőcsatornába! Egy másik esetben az anyuka előre “megbeszélte” a magzattal a szülés időpontját, és a baba pontosan a várt időben jött a világra!Mielőtt az ember leül egy professzorral beszélgetni, jó, ha kívülről fújja, mi izgatja a terapeutát a mélylélektan területén. Miután becsöngettem a pszichológia szentélyébe, ugyanoda, ahová a páciensek járnak, Hidas professzor még abba a székbe is ültetett, ahol ?vallani? szoktak. – Nem titok, hogy Ön 84 esztendős. Legszívesebben azt kérdezném, hogy Ön hogyan született, de azt javaslom, maradjunk a gyerekkornál, a családjánál. – Egyetlen gyereke voltam a szüleimnek. A gimnáziumot 1943-ban fejeztem be. Ez már nagyban a második világháború időszaka volt. Apám el is tűnt a holokauszt útvesztőjében, én meg munkaszolgálatos voltam. Sikerült életben maradnom, de lelkileg nagyon sérülten iratkoztam be az orvosegyetemre. 1950-ben végeztem, 54-ben pedig pszichiáteri szakvizsgát tettem. – Az ötvenes években milyen betegeket gyógyított? – Neurotikusokat. A háború után mindenki az volt! Ma is, ha úgy tetszik. De igazából csak az tekinthető neurotikusnak, akit a szakorvos annak minősít. – Mit kell tudni ezekről a betegekről? – A panaszait, az élettörténetét, a kiváltó okot. 1965-től megkezdtük a csoport-terápia bevezetését, majd Buda Bélával kutattuk ezt a módszert. 1979-ben a Zugligetben létrehoztam a Tündérhegyi pszichoterápiás osztályt Szőnyi Gáborral. Ez azon pszichoterápiás osztályok közé tartozik, ami a mai napig megmaradt. Jelenleg Harmatta János vezeti. Innen mentem nyugdíjba 1994-ben.– Volt nagyon érdekes betege? – Mindegyik az volt. Akkoriban a szakma volt érdekes. – Van abban valami tudatalatti, hogy pont ezt a témát választotta kutatásai tárgyának? – Van. De nehezen fogalmazható meg. Raffai Jenő professzorral a saját tudattalanunk tapasztalatait hasznosítottuk a betegeknél. – Ez eleddig újdonságnak számít a világban? – Annak. – Mit gondol, mit szólna mindehhez Freud? – Talán megdicsérné. Forrás: