Ne légy a szexuális önzés áldozata!

Számos ország – köztük hazánk – morálja és közfelfogása azt tartja, hogy a szexről, testi szerelemről nem illik beszélni, azt “csinálni” kell. Illik – nem illik, általában mégis sokat beszélünk róla.

Tudományos – szexológiai – szempontból azonban azt kell mondani, hogy ahogyan beszélünk róla, az mélyen színvonal alatti. Mert rendszerint vagy malackodva, vagy bűntudattal tesszük, és amit mondunk, az is legtöbbször nem más, mint valamilyen eseménynek vagy fantáziának a felidézése. A szakemberek azt állítják, hogy pedig igencsak jó lenne, ha “rendesen” beszélnénk róla, vagyis a szexualitás ténylegesen szükséges ismereteiről és valós problémáiról tárgyalnánk.

A szex ugyanis nem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan ugyancsak a közfelfogás elhitetni igyekszik velünk. Nem automatikus működés az emberben, bizonyos fokig ezt is tanulni kell. Mindenképpen tanulni kell az érzett, kölcsönös, megfelelő érzelmi harmóniában zajló, mindkét partner számára magas fokú örömérzetet nyújtó nemi életet. Ez nem megy magától! Ehhez egy sor pszichológiai készség szükséges, de bizonyos viselkedési rutin, szexuális kultúra is kell.

Nagyon hasznos és üdvös volna tehát, ha a fiatalok szerezhetnének valamilyen érvényes ismeretet a megfelelő nemi életről és nem csupán a nemiség izgató tényeit és fantáziaképeit (vagy manapság valódi képeit, pornográf vagy “művészi” fotók formájában) ismerhetnék meg. Jó volna, ha részben a szexuális nevelés során az érett, kölcsönös örömszerző szexről beszélnének nekik, és ha az emberek egymás között is, az ún. “szexuális folklór” keretében szóba hoznák ezeket a problémákat.

Jelenleg a közfelfogásnak csak elég kevés fogalma, elmélete vonatkozik erre. Talán az egyetlen igazi, ténylegesen jelentős koncepció a szexuális önzés és önzetlenség fogalmi ellentétpárja. Leginkább a szexuális önzést ismerik, és ismerik fel az emberek. Szexuális önzésnek azt a viselkedést nevezik, amikor a nemi élet során az egyik partner csak a saját örömével törődik, és nem törődik azzal, hogy a másik is kielégüljön. Ez sajnos elég gyakori.

Tekintettel arra, hogy a kielégülés elérésének képességeiben a nemek között nagy különbség van, a szexuális önzés főleg az egyik nem jellegzetes bűne, – és ezáltal a másik nem óriási problémája. A bűnösök – a férfiak. Mint tudjuk, a férfiak kielégülése biológiailag biztosítva van. Megfelelő pszichikus és mechanikus ingerlésre a magömlés bekövetkezik, és ezzel elválaszthatatlanul együtt jár a kéjérzés tetőfoka.

A megfelelő pszichikus inger és mechanikus ingerlés könnyen elérhető, gyakran ezekből nagyon kevés szükséges (például amikor a férfiak szexuális ingerküszöbe alacsony), ezért a kielégülés szinte mindig létrejön. Nem így a nőnél -, aki általában a szexuális önzés áldozata. A nő kielégülése nem ilyen egyszerű.

Bár jól tudjuk, hogy az alapvető mechanizmus hasonló a férfiakhoz – ugyanúgy a nemi szervek vérbősége jár együtt a szexuális izgalommal, és ez oldódik fel a kielégüléssel -, a nők a kielégüléshez vezető szexuális

A szexuális önzés általában már ott kezdődik, hogy a férfiak ezt nem veszik figyelembe. Az átlagos férfi gyorsan kerül szexuális ingerületi állapotba, hamar beáll a merevedés, és ilyenkor már “akcióképes” is, sőt, türelmetlenül várja a közösülés megkezdését. A szexuálisan

De a rossz kezdést csak nagyon ritkán követi jó folytatás. Az a férfi, aki nem alakítja ki a megfelelő hangulatot, aki nem veszi észre, hogy partnere akarja-e már a nemi aktus megkezdését, kellő izgalomban van-e, az rendszerint elhanyagolja az előjátékot is. Pedig az előjátékra nagy szükség van! Ez fokozza fel a nő izgalmát arra a szintre, amelyről már a közösülés el tudja vinni az orgazmushoz, a kielégüléshez. Ez még mindig nem közösülés!6154Izgalomfokozódásig lassabban jutnak el, és rendszerint az izgalom kellő szintig való induló emelkedéséhez is bonyolultabb pszichológiai feltételekre van szükségük. A nők túlnyomó többségének megfelelő hangulat és érzelmi biztonság kell ahhoz, hogy a nemi izgalom egyáltalán elkezdődjék náluk. gyakorlatlan vagy éppen már a nemiségében, “képességében” elbizonytalanodott férfi fél is attól, hogy a közösülés késleltetése megszünteti a merevedést. A férfiak tehát többnyire siettetik a közösülést és gyakran már akkor megkezdik, amikor a nők még nem kerültek megfelelő alapizgalomba. Nagyon sok nőnél ilyenkor nem tud bekövetkezni a kielégülés, még ha minden további ingerlés jól is folytatódik.

Fontos a nő erogén zónáinak megtalálása és simogatásos ingerlése, ennek a simogatásnak a végpontján jut el a kéz a nemi szervekig és kezdi meg a csikló izgatását. Ilyenkor már a hüvely vérbő, megnedvesedik, a hímvessző behatolása könnyűvé válik, a nő szexuális

A szexuálisan önző férfi nem tudja végigvinni a partnerét ezeken az állomásokon. Valahol a folyamat elején magömlést kap, ahogyan a népnyelv találóan mondja: “elélvez“. A magömlés után a férfiak nagyon ritkán tudják csak folytatni a közösülést, megszűnik ugyanis a merevedés. A nő kielégületlen marad. Ez kínos, kellemetlen érzés, vannak nők, akiknek az alhasi vérbőség – amely így nem tudott feloldódni -, fájdalmat vagy gyulladásos panaszokat is okoz. ingerületi állapot megfelelő szintre emelkedik és ez tart mindaddig, amíg létre nem jön az orgazmus hírtelen ingerületi fokozódása és oldódása. (A megfelelően önzetlen partner segítségével ez rövid időközökben egymás után többszőr is kialakulhat.)

Sajnos elég gyakran előfordul, hogy a férfiak nem is tudnak arról, hogy önzők, hogy mennyire önzők… A nemiségellenes nevelés vagy a közösség szexuális kulturálatlansága esetén sok fiatal férfi nem szerez ismereteket arról, hogy a nő szexuális igényei az övétől eltérőek. Az ilyen nevelés vagy légkör következményeként a nők sem jelzik igényüket.

A nemi életet megkezdő nők eleinte maguk is bizonytalanok (ők sem hallanak arról, mit kellene érezniük, mit kellene várniuk a férfiaktól), azt hiszik, hogy majd “belejönnek” a dologba, könnyen felmentik partnerüket a felelősség alól. Később már rájönnek, hogy valami nincs rendben, de nem mernek szólni, mert nem illik. Sok nő csak évek után – esetleg egy-két más partnerrel szerzett tapasztalat után – “lázad fel” és teszi szóvá, hogy ő bizony nem elégül ki, vagy csak kevés jót érez, vagy éppenséggel kínzó tünetei támadnak.

A szexuális önzés a hagyományos polgári házasság jellegzetes tünete, tovább élő maradványa. Az elmúlt nemzedékek korban ugyanis a társadalom teljesen férfiközpontú volt. A férfi uralkodott a felesége felett, nem kellett tekintetbe vennie szexuális igényeit, mint ahogyan gyakran más igényeivel sem törődött. A szex “házastársi kötelesség” volt, a férfi “használta” a feleségét, nem nagyon figyelt oda arra, hogy a nőnek öröme telik-e a közösülésben, vagy sem.

A fogamzásgátlás modern eszközeinek megjelenéséig amúgy is az volt a tipikus, hogy a nők hamar teherbe estek, és akkor már úgysem volt sokáig érdekes, hogy élvezik-e a szexet.

Szerencsére ez a fajta társadalmi berendezkedés már a múlté, a nők mindinkább (de valljuk be, még nem egészen!) egyenjogúak, fokozódó mértékben követelik szexuális jogaikat is. Hamar és erőteljesen “visszajeleznek” az önző férfiaknak. Ez így van rendjén! Így ugyanis a férfiaknak jobban oda kell figyelniük, meg kell kissé ismerniük a nők “működését”, és a felszabadult nők nemcsak “visszajeleznek”, hanem meg is tanítják a férfiakat, hogyan bánjanak velük.

Ez pedig a szexuális kulturáltság fejlődéséhez vezet, és ennek nyomán remélhető, hogy előbb-utóbb a “szexuális folklór” is ismeretket fog közölni ezekről a dolgokról. Egyes kutatók szerint a francia kultúrában és “szexuális folklórban” bőven esik szó ilyesmiről, és valóban kevés férfi indul el “felkészületlenül” a nemiség útján. A nők ritkán önzők, és ha azok is, ez finomabb formában nyilvánul meg.

Szexuálisan érett és tapasztalt nők gyakran erőteljesen terelik partnerüket olyan viselkedés- és ingerlésmódra, ami önmaguknak jó, függetlenül attól, hogy a partnernek mennyire van kedve ehhez. Ilyenkor szokták a férfiak a nőt önzőnek tartani. Ez a jelenség jól mutatja a szexuális önzés és önzetlenség lényegét. Az igazi nemi élet mindig kölcsönös. Mindkét fél figyelme elsősorban a másikra irányul. Azt próbálja mindegyik megérezni, mit szeretne a másik, mi hozná a legnagyobb izgalomba.

Egymás minden apró jelzésére figyelnek. Ideális esetben a folyamatot a nő vezérli, szabályozza. Igyekszik megadni a megfelelő jeleket ahhoz, hogy a férfi érezni tudja, hol is tartanak a szexuális ingerlésben. Ha ezek a jelek erőteljesek és ismétlődnek, “redundánsak”, még a tapasztalatlan férfi is el tud igazodni; ilyenkor beszélhetünk arról, hogy a férfi “tanulhat” is valamit. A szexuális együttlét tehát sajátos kommunikáció, “párbeszéd”, amiben azonban elsősorban a gesztusok, a mozdulatok “nyelvének” van szerepe.

Az az önzetlen partner, aki szinte el tud feledkezni önmagáról, teljesen a másikra figyel. Ha mindkét fél ezt teszi, a nemi élet rendkívül változatos lehet. Ha a pár tud alkalmazkodni egymáshoz, a nő is lehet önzetlen abban a formában, hogy észreveszi partnere új igényeit, tud változtatni a saját viselkedésén, akár rögzült szokásain is. Azt lehet mondani, hogy a kultúrált, fejlett szexuális együttlét a kölcsönös önzetlenség révén olyan, mint a jó színház előadásai, – akárhányszor is megy a darab, nincs két egyforma előadás, és a sokadik alkalommal is frissen, elevenen, sőt újszerűen bonyolódik a cselekmény…

Forrás: