„A néma gyilkos” 2011-05-25 Cukorbetegség Megosztás: Tweet Nem véletlenül hívják a cukorbetegséget néma gyilkosnak: hosszú ideig nem okoz panaszokat, mikor pedig igen, akkor már késő. Mit kell tudni a II-es típusú diabéteszről? A II-es típusú diabétesz a cukorbetegségek azon fajtája, amely nem kíséri végig életünket a születéstől vagy legkésőbb kisgyermekkortól kezdve, hanem jellemzően felnőttkorban alakul ki, részben öröklött hajlam, részben pedig az életmód következtében. Régen ezt a típust hívták időskori cukorbetegségnek, ám az utóbbi néhány évtizedben egyre fiatalabb korban, akár már 30-35 évesen is jellemzővé vált a megjelenése. Jellegzetes különbség a veleszületett, I-es típusú diabéteszhez képest az is, hogy itt a betegnél lassan, akár évtizedek alatt romlik annyira az anyagcsere, hogy az hatással legyen a vércukorszintre és a hasnyálmirigy működésére, épp ezért fontos a korai felismerés, amit egy egyszerű, rendszeresen végzett szűrővizsgálattal ki lehet deríteni. A betegség felismerésének idejétől, tehát a betegség stádiumától függően a kezelés módja is rendkívül eltérő lehet. Korai szakaszban akár az életmódváltás is javulást hozhat, de legalábbis nem romlik tovább a beteg állapota. A szűrővizsgálatok azért döntő jelentőségűek, mert az inzulinszint első szakaszban történő nagymértékű megemelkedése (inzulinrezisztencia), majd a hasnyálmirigy „elfáradása” után a szervezet sajátinzulinjának drasztikus lecsökkenése és ezzel együtt a vércukorszint emelkedése sokáig nem okoznak panaszokat. Épp ezért fordulhat elő, hogy sok esetben már csak akkor ismerik fel a cukorbetegséget, amikor valamilyen közvetett tünet utal rá, például nehezebben gyógyulnak a sebek, rohamos látásromlás következik be, vagy a vércukorszint olyan súlyos mértékben megemelkedik és ingadozik, hogy az ájulásokhoz, rosszullétekhez vezet. Mivel a II-es típusú cukorbetegség egyik tipikus tünete a testsúly növekedése, sokat javíthat a beteg állapotán az ellenőrzött fogyókúra – de fontos, hogy ezt dietetikussal egyeztetve kezdje el, hisz a diétának illeszkednie kell a szervezet inzulin-egyensúlyához. A kezelés további részét képezheti a gyógyszeres kezelés, és a közhiedelemmel ellentétben a külső inzulinpótlás nemcsak akkor jöhet szóba, amikor már más lehetőség nincs, egyre gyakrabban alkalmazzák a terápia kezdetén, így a hasnyálmirigy „pihenőt” kap, és van rá esély, hogy újra normális működésre serkentsék. Ha a család egyenes ági vonalában előfordult már akár I-es, akár II-es típusú diabétesz, a már emlegetett szűrés fokozott jelentőséget kap, hisz így az életminőség romlása nélkül kezelhető, vagy valóban korai szakaszban akár vissza is fordítható a folyamat. Forrás:
