Rippel Feri magyar marad

A méltán híres Rippel fivérek igazi világutazók. Az USA-ban négy évet is eltöltöttek. Még zöldkártyát is kaphattak volna, de inkább „maradtak” magyarok.

Az elmúlt 22 évünknek szinte a 90 %-át külföldön töltöttük. Ez természetesen egy elég nehéz feladat és folyamat volt, mer 22 évvel ezelőtt sem a technika, sem a kor akkori lehetősége nem adta meg azt, mint amit a mai kor – pl. az internet által – megad. Folyamatosan leveleznünk kellett különböző ügynökségekkel, és ügynökökkel, hogy tudjanak rólunk, és egyéb feladatokat kellett végrehajtanunk, hogy egyáltalán tudatosítsuk azt, hogy vagyunk.

De nagyon hamar elértük, mert a Fiatal Artisták Cirkuszfesztiválján 1996-ban debütáltunk, és onnantól kezdve a külföldi ügynökségek sorban álltak értünk, hogy náluk dolgozzunk. A jókor, és jó helyen működött a legjobban. Magyarországról is indult egy pár lehetőség külföldre, de az mindig dugába dőlt. A külföldi menedzsmentek máshogy állnak az artistákhoz, fellépőkhöz, mint a magyar menedzsmentek.

Van néhány olyan pontja a világnak, ahol még nem jártunk, de nagyon szívesen elmennénk: pl. Afrikának csak az É-i részét jártuk be, de lefelé nem mentünk – nagyon szívesen eljutnánk arra a részre. Eljutottunk egészen Új-Zélandig, útba ejtettük a Tasmán szigeteket, Ausztráliát, végigjártuk Szingapúrt. Dzsakarta, Malajzia, Thaiföldön nagyon sokat jártunk, eljutottunk Japánba, Kínába, Mongóliába.

Az orosz területet teljesen bejártuk, és ahol nem voltunk: pl. Írország – de nagyon szívesen megnéznénk. Angliába eljutottunk, de Izlandra sem mentünk át, viszont Kanadát már szépen körbejártuk – csak az É-i részén nem voltunk. Dél Amerikát: Argentínát, Brazíliát végigjártuk, de Peruba és Chilébe még nem mentünk el, ami nagyon-nagy szívünk vágya.

Az Amerikai Egyesült Államokban eltöltöttünk 4 évet egyhuzamban, és ha hozzáadjuk a jövés-menést, akkor durván 6 év jön ki. Rendes adózók vagyunk ott kint, fel is kínálták, hogy a greencard-ot automatikusan megkaphatnánk, de nem éltünk vele. Mi úgy vagyunk vele, hogy nekünk magyar az útlevelünk, magyar az állampolgárságunk, és semmiféleképpen nem szeretnénk ezt megbolygatni. Ez maradjon így, a szívünk ebben a kicsi országban érzi jól magát, ide húz haza, ez a központ.

Most is jött egy külföldi fellépésünk, és rögtön azt kérdezte az angliai ügynökünk, hogy honnan indulna a fellépés, és hát Budapestről. Mi mindig innen indultunk, és ide érkezünk haza. Nekünk ez egy álmunk, vágyunk, és ezt tartjuk is. Édesapám hazafiságát áthoztuk, és a világba visszük hírnevét ennek a pici országnak. Valamiért ez így adódott, és ezt már nagyon szeretnénk megtartani.

Nagyon-nagy mázlink van, mert munkaadók terén nekünk maximálisan pozitív a véleményünk. Nagyon jó helyeken, nagyon jó lehetőségekkel tudtunk dolgozni – és talán a mentalitásunk miatt is -, velünk soha nem fordult elő, hogy nem kaptuk meg a fizetésünket. Sőt, majdnem minden helyre – ahol eddig jártunk a Földön – visszahívnak bennünket, nem egyszer, nem kétszer. Mindenkinek javasolom, hogy beszéljen az adott nyelven – akár csak pár szót -, és olvassunk egy kicsit minden ország után, hogy mik az apró szabályok.

Nagyon sok kedvenc helyünk van, az egyik Horvátország. Valamiért nekünk ott jól jött ki a lépés, nagyon szimpatikusak ott az emberek, tetszett a mentalitásuk, és gyönyörű a hely. Ennél is jobb egy fokkal Palma de Mallorca. Közel van, nagyon szép, teljesen laza a mentalitás, mediterrán hangulat, kedvesek, az ember nagyon jól tudja magát ott érezni, egy csoda kis sziget. Az egyik nagy kedvenc még Thaiföld – ha az ember turistaként megy oda, akkor elcsodálkozik, hogy milyen gyönyörű egy hely, és milyen kedvesek az emberek.

Záró gondolatként, még annyit: a mi szakmánk egy olyan szakma, ahol azért fizetnek, hogy utazzuk körbe a Földet. Édesapám mondta – még fiatalkorunkban -, hogy dönthettek úgy is, hogy dolgoztok 8-10 órát egy nap, és 3 hét szabadságra elmehettek egy évben, vagy sokat dolgoztok, és utána az egész életeteket végignyaraljátok. Hát mi így döntöttünk, ezért lettünk artisták.

Forrás: