Az agy és a kamaszkori szex!

A hörcsögökön végzett kísérletek alapján arra lehet következtetni, hogy a kamaszkori szexuális élet hatással lehet a hangulatra és az agy fejlődésére, állítják az Ohiói Állami Egyetem kutatói.

A tanulmányban szereplő kísérleti hörcsögök, akik korábban kezdtek el párosodni, jellemzően jóval több depresszív viselkedési mintát produkáltak, és az agyukban is kisebb eltéréseket regisztráltak a kutatók azokhoz az állatokhoz képet, akik később kezdek szexuális életet élni.

„A korai életszakaszban elkezdett szexuális tapasztalatszerzés nem marad következmények nélkül” – mondta John Morris, az Ohiói Állami Egyetem pszichológia szakos doktorandusz hallgatója, a tanulmány társszerzője.

shutterstock_13001894

A kísérlet során a kutatók 40 napos (tizenéves embereknek megfelelő korú) hím hörcsögöket pároztattak felnőtt nőstényekkel. Egy második csoportban lévő hörcsögök 80 napos, emberi felnőttkornak megfelelő korukban kezdtek szexuális életet élni, míg a kontrollcsoport tagjai egyáltalán nem érintkeztek nőstényekkel. Ezt követően a hörcsögöket 120 napos korukban vetették alá különféle vizsgálatoknak, melyből az derült ki, hogy a korai életszakaszukban szexuálisan aktív példányok sokkal hajlamosabbak lettek a depresszióra és szorongásra, mint azok a hörcsögök, akik csak később kezdek el párosodni, vagy egyáltalán nem éltek nemi életet.

Morris és kutatótársai azonban felhívták a figyelmet, hogy a tanulmányuk eredményei nem lenne szerencsés a kamaszkori absztinencia propagálására használni, mivel a kísérleteket eddig kizárólag hörcsögökön végezték el, és egyáltalán nem biztos, hogy az emberekre is kivetíthető az eredmény. Morris szerint még további vizsgálatokra és átfogó kutatásokra van szükség, hogy jobban megértsék a pubertáskori szexualitás hatásait.
A tanulmány részleteit az Idegtudományi Társaság éves találkozóján ismertették, még a cikk publikálása előtt.

Forrás: