Szklerózis multiplex ellen a halolaj?

Egy új norvég tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy az omega-3 zsírsavat tartalmazó halolajos készítmények nem segítenek a szklerózis multiplex kezelésében, de nem is ártanak, ráadásul jót tesznek a szívnek.

A szklerózis multiplex körülbelül 2,5 millió embert érint világszerte. Számos korábbi tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az omega-3 zsírsavat tartalmazó táplálék-kiegészítők gyulladáscsökkentő hatásuk miatt kedvezően hatnak a szklerózis multiplexes (MS) betegek állapotára, de egy új norvég tanulmány az ellenkezőjét bizonyította be.A kutatás során kiderítettük, hogy a lazacból és egyéb hidegvízi halfajtákból kivont omega-3 zsírsavat tartalmazó étrend-kiegészítők semmiféle pozitív hatást nem gyakorolnak a szklerózisos betegekre” – mondta Dr. Oivind Torkildsen, a bergeni Haukeland Egyetemi Kórház vezető kutatója.

halolaj7

Dr. Torkildsen és kutatótársai összesen 92, 18 és 55 év közötti szklerózis multiplexes pácienst vizsgáltak meg. A vizsgált személyek egyik fele vagy csak omega-3 zsírsavat tartalmazó kiegészítőt kapott, vagy ugyanazt a kiegészítőt, de interferon beta-1a injekciókkal kombinálva, míg a résztvevők másik fele teljesen inaktív placebót kapott. Hat hónap elteltével valamennyi résztvevőt 18 hónapon keresztül hetente három alkalommal interferon beta-1 injekcióval kezelték a kutatók. Az eredmények kiértékelése és az agyi MRI vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy az omega-3 zsírsavak teljes mértékben hatástalanok a szklerózis multiplex kezelésében.

A norvég tanulmány részleteit az Archives of Neurology című orvosi szakfolyóirat áprilisi online kiadásában publikálták.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Egy válasz