3 remek lángos recept

Nincs is finomabb mint egy házilag készített lángos amelyet bármilyen töltelékkel megtölthetünk. Bemutatunk három remek lángos receptet, amelyeket otthon is el tudunk készíteni.

Juhtúrós burgonyás lángos

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 20 dkg juhtúró, 1 dkg élesztő, 1 db egész tojás, 1 evőkanál vaj, 5-6 dkg finomliszt, 1 csokor friss kapor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 teáskanál só, bő olaj a sütéshez.

A megmosott burgonyát héjában megfőzöm, majd meghámozom és áttöröm. Még melegen összedolgozom a szétmorzsolt élesztővel, a vaj felével, a liszttel, a sóval, a borssal és a tojással. A cipóvá gyúrt tésztát egy órán keresztül pihentetem, majd lisztezett deszkán két centi vastagra kinyújtom.

Pogácsaszaggatóval kiszaggatom, és kissé kihúzogatva bő, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütöm. Míg a lángos tészta pihen, elkészítem a túrókrémet: a maradék olvasztott vajat összekeverem a juhtúróval, hozzáadom a megmosott és apróra vágott kaprot, majd annyi sóval és borssal ízesítem, hogy kellemesen, de ne legyen nagyon sós. A megsült lángosokat megkenem a juhtúrós krémmel, és kettőbe hajtva teszem a tányérra.

Elkészítési ideje: kb. 150 perc.

Burgonyás lángos – másképp

Hozzávalók: 1 kg nyers burgonya, 3-4 evőkanál finomliszt, 1 db egész tojás, 1 púpozott teáskanál só, bő olaj a sütéshez, a tálaláshoz 2 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma.

langos

A burgonyát nyersen meghámozom, majd megmosom, és szárazra törülöm. Az almareszelő durva fokán lereszelem, és a levét gyengén kinyomom. Ezután összedolgozom a liszttel, a tojással és a sóval.

Kétujjnyi olajat forrósítok, amelybe kanalanként beleteszem a krumpli masszát, és mindkét oldalát pirosra sütöm. Hagyom jól lecsurogni róla a felesleges olajat. Fokhagymával ízesített tejfölbe mártogatva a legfinomabb.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

Élesztős krumpli-lángos

Hozzávalók: 25 dkg finomliszt, 25 dkg főtt, áttört burgonya, 1 db egész tojás, kb. másfél dl tej, 2 dkg élesztő, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, olaj a sütéshez.

Az élesztőt szétmorzsolom, és fél dl langyos tejbe belekeverem. Langyos helyen hagyom felfutni. Kevés langyos tejjel összedolgozom a főtt, áttört, még langyos burgonyát, a felfuttatott élesztőt, a lisztet, a sót és a tojást. Közepesen kemény tésztát kell kapjak, amibe végül beledolgozom az olajat is.

Ezután félujjnyi vastagra kinyújtom és egy nagyméretű fánkszaggatóval (vagy vékony üvegből készült bő szájú pohárral) kiszaggatom. Langyos helyen pihentetem egy órán keresztül és sok, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetve tálalom. Aki szereti, még forrón szórja meg reszelt sajttal, vagy kenje meg fokhagymával ízesített tejföllel.

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

Forrás: