Evés előtti vagy utáni edzéssel égetünk több zsírt?

Brit kutatók túlsúlyos embereken végzett kísérlet során két csoportot alkottak. Az egyik egy órát sétált reggeli előtt, a másik két órát gyalogolt egy kalória- és szénhidrátdús étkezés után.

Attól a csoporttól, amelyik éhgyomorra edzett, vér- és zsírszövetmintát vettek egy órával séta előtt és az után. Ebből az derült ki, hogy két olyan gén is aktiválódott – PDK4, HSL -, és növekedésnek indult, ami segíti a zsírégetést, és tartósan hozzájárul az egészség megőrzéséhez.

Persze a reggeli előtti mozgáshoz át kellene alakítanunk a napi rutinunkat. Korábban kellene kelnünk, nem beszélve arról, hogy az éhgyomorra végzett mozgáshoz a tápanyaghiány miatt több energiára van szüksége a szervezetnek és ez eleve kellemetlen érzést kelthet bennünk. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy leesik a vércukorszint , és szédülés, ájulás következik be.

edzés otthon

Foto:123rf.com

Ez alkattól függ, tehát aki felkelés után rögtön igényli az étkezést, ne kísérletezzen tornával, mert rosszul lehet. Ezzel együtt, nem kell feltétlenül ugrálós, izzadós gyakorlatokkal kezdeni a napot. Elég ha nagyjából 15 perc alatt, még az ágyban, fekvő helyzetben, nyújtó és gyenge hasizom erősítő gyakorlatokat végzünk, amelyek nem izzasztanak meg, de élénkítik a vérkeringést. (Akinek otthon van kutyája, figyelje meg, mennyit nyújtózkodik az ébredés után.)

Csökkenti az inzulinszintet

Egy 6 hetes kutatás során a a Bath és a Birmingham-beli egyetemi kutatók tucatnyi, túlsúlyos vagy elhízott férfit tanulmányoztak. A végeredmény: azok, akik reggeli előtt tornáztak, kétszer annyi zsírt égettek el, mint azok, akik csak a reggeli étkezés után gyakoroltak. Ráadásul kiderült, hogy a reggeli elfogyasztása előtti edzés csökkentette az inzulinszintet .

Csökkentheti a diabétesz kialakulásának kockázatát

Azoknak az embereknek, akik maximalizálják a testmozgás egészségügyi előnyeit, csupán néhány edzés éhgyomri állapotban valószínűleg hasznosabb, mint az összes edzés reggeli után – mondta Javier Gonzalez, a Bath-i Egyetem vezető fiziológia oktatója és a tanulmány társszerzője.

A reggeli mozgás során az inzulinérzékenység és az izmokhoz való alkalmazkodás javulása egyben csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát is. A reggeli előtti testmozgásnak tehát nem a fogyás az elsődleges célja, hanem az inzulinszint csökkentése. A tanulmányt egyelőre csak férfiakon végezték el, hogy az eredmények összehasonlíthatóak legyenek, a jövőben szeretnék ugyanezt a nőkkel is megismételni.

Hogyan válasszunk megfelelő sportitalt az edzéshez?

Forrás: Szívderítő