Miért fontos a magunkra szánt idő, és hogyan tudjuk a leghasznosabban eltölteni?

4+1 hasznos tanács az énidő eltöltésére

A mentálhigiénés szakemberek egyetértenek abban, hogy rengeteget tehetünk lelki egészségünkért, ha rendszeresen kisajátítunk magunknak egy kis énidőt. Nem kell nagy dolgokra gondolni, olykor elég néhány perc, amikor önmagunkban, önmagunkkal vagyunk.

Mozogjunk, relaxáljunk, mélyedjünk el saját gondolatainkban, zárjuk ki a külvilágot, vagy összpontosítsunk arra, ami örömmel tölt el. Hasznos tanácsok következnek az énidő eltöltéséhez.

Az énidő, vagyis a saját magunkra fordított idő célja, hogy mentálisan regenerálódjunk. Ennek hiányában hamar erőt vehet rajtunk a fásultság, kimerültség, kedvetlenség. Egy idő után pedig nem csak a munkában veszíthetjük el motivációnkat, hanem a magánéletben is – állítja Hegyes Krisztina, a soproni Fagus Hotel spa menedzsere. Törődni magunkkal tehát nem csak önmagunknak jó, hanem környezetünknek is, hiszen, ha kiegyensúlyozottak vagyunk, jobban tudunk együttműködni.

Foto:123rf.com

Az énidő hasznos és energetizáló eltöltéséhez számos lehetőség közül választhatunk. Lássuk a szakértő javaslatait!

  1. Vegyünk ki egy órát vagy egy egész napot!

Bármennyire is nehéz olykor nemet mondani a környezetünknek, az első lépés az énidő megteremtéséhez, ha megtanulunk fontossági sorrendet felállítani, és egy kicsit önzőbbnek lenni. Csippentsünk ki reggel vagy este legalább egy órát a napból, amikor csak magunk lehetünk. Ezt az időt tölthetjük olvasással, meditálással, zenehallgatással, filmnézéssel, vagy akár átmozgató tornával. A lényeg, hogy abban az egy órában ürítsük ki az agyunkat, felejtsük el, hogy egyébként mennyi teendő és munka várna ránk. Ha meg tudjuk oldani, nagyban is gondolkodhatunk: vegyünk ki rendszeresen egy-egy szabadnapot a családunktól, amikor egész nap magunk dönthetünk arról, mivel töltjük a következő egy órát.

  1. Legyen hobbink!

Minden, amit szabadidőnkben saját örömünkre végzünk, pozitívan hat lelkünkre és közérzetünkre. Segít a jelenre koncentrálni, ezáltal mentálisan méregtelenítünk és oldjuk a stresszt. Egy új hobbi kiszakít a mindennapi rutinból, új kihívás elé állít. Ráadásul, amiben szívesen mélyedünk el, abban előbb-utóbb jók is leszünk, és ez támogatja önértékelésünket. A Fagus szakértője szerint átadni magunkat egy hobbinak tehát az énidő eltöltésének egyik leghasznosabb módja. Válasszunk érdeklődésünk szerint: válasszunk kézműves foglalkozást, társasjáték klubokat, vagy amatőr táncegyüttest. Bármilyen hobbi mellett is döntünk, tudatosítsuk környezetünkben, hogy az azzal töltött idő szent és sérthetetlen.

  1. Mozogjunk a pozitív gondolatokért!

A saját magunkra fordított idő egyik legegészségesebb módja a testmozgás. Sokan a feszültséget így tudják legjobban levezetni, és például futás közben nem csak a vérkeringésünk, hanem gondolataink is felfrissülnek. Az immunrendszerünk is erősödik, és még a testsúly is könnyebben tartható. Sőt, otthon is sokkal eladhatóbb, ha tudják, hogy egyéni vagy csoportos órákra járunk, meghatározott napokon és órában, és azt tekintjük énidőnek.

Foto:123rf.com

  1. Hétköznap is keressük az élményeket!

Még egy átlagos napon is meg kell találnunk azokat az apró momentumokat, amelyek felvidítanak. Gyógyírként hathat lelkünkre, ha a megszokott rohanást váratlan élménnyel törjük meg. Például ebédszünetben a közeli parkban piknikezünk, munka után pedig megajándékozzuk magunkat néhány aprósággal: kedvenc süteményünkkel, egy kaparós sorsjeggyel, vagy egy új ruhával. Persze a vásárlásnál sokkal maradandóbb egy kulturális élmény, így színház, koncert vagy mozi. És a barátokról se feledkezzünk meg: fussunk össze rendszeresen azokkal a számunkra kedves ismerőseinkkel, akiknek a társaságában jól érezzük magunkat. Néhány perc is elég lehet így, hogy aznapra egy kis plusz energiát gyűjtsünk.

+1. Utazzunk el hétvégére!

Kicsit több idő szükséges hozzá, mint a legtöbb énidős tevékenységhez, de megéri a szervezést. A környezetváltozás ugyanis köztudottan segít a lelki és mentális megújulásban. Pénztárcánktól, erőnlétünktől és persze kedvünktől is függ, miben gondolkodhatunk. Kijelölhetünk havonta egy kirándulós napot vagy hétvégét, amikor valamelyik hazai tájegységen túrázunk vagy kerékpározunk. A kevésbé aktívak gyógyfürdőket látogathatnak vagy párjukkal tölthetnek együtt egy romantikus hétvégét valamelyik wellnesshotelben. Hegyes Krisztina, a Fagus Hotel Conference & Spa szakértője szerint a különféle spa-programok, mint például az illóolajos szaunaszeánsz, nem csak a testet méregtelenítik, hanem gondolatainkat is. Bár sokan nem szívesen utaznak egyedül, érdemes legalább egyszer kipróbálni, ha valóban saját gondolatainkkal, érzéseinkkel szeretnénk maradni. Néhány órás magányos séta a természetben segít feltöltődni és rendet rakni a fejünkben!

 

Az énidő fontossága ősszel és télen

 

 

 

Forrás: Napidoktor.hu