Pár trükk, hogy gyakrabban emlékezzünk az álmainkra

Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy valami nagyon érdekeset, izgalmasat álmodott, később azonban hiába próbálta felidézni a részleteket, semmire sem emlékezett.

A Prevention magazin szakértőket kérdezett arról, hogyan ne felejtsük el éjjeli kalandjainkat, ők pedig sok hasznos tanácsot adtak a témában.

A rémálmokra jobban emlékszünk

 

Általában akkor emlékszünk arra, mit álmodtunk, ha álom közben elég hosszú időre felébredünk ahhoz, hogy gondolkodni tudjunk rajta” – magyarázza dr. Jade Wu, a Duke Egyetem pszichiátriai és viselkedéstudományi tanszékének klinikai szakpszichológusa. “Gyakran előfordul, hogy álmodunk, majd nagyon rövid időre felébredünk, és az álom hirtelen ‘köddé válik’, mert soha nem kódoljuk az emlékét a hosszú távú memóriába” – így a szakember, aki szerint a legtöbbször a kora reggeli órákban álmodunk, mivel az álmok szinte mindig a gyors szemmozgásos (REM) fázisok alatt “jelentkeznek”.

alvás

Foto:123rf.com

Mint azt dr. Rebecca Robbins, a Harvard Medical School munkatársa leszögezte: az összes álom közel 80 százaléka az alvás REM-szakaszában zajlik. “A REM-alvás alatt agyunk leállítja azokat a folyamatokat, amelyek az emlékek hosszú távú tárolásával kapcsolatosak, ezért gyakran nincs elég idő arra, hogy az agyunk feldolgozza az imént látott álmot” – világít rá az alvásszakértő. Dr. Robbins arról is beszélt, hogy a rémálmokat általában könnyebb felidézni, mint azokat, amelyek kellemes érzéssel töltenek el, hiszen sokszor az ijedtségtől felébredünk, és több időbe telik, amíg visszaalszunk – az alatt az idő alatt azonban elkezdünk gondolkodni az álmunkon, ami segít emlékezni.

Foto:123rf.com

Szerencsére nem kell beletörődni abba, hogy szinte mindig elfelejtjük az álmainkat, vagy, hogy inkább csak azokra emlékszünk, amelyek megviseltek bennünket. A szakembereknek vannak tippjeik, hogyan idézhetjük fel könnyebben a kellemes éjszakai élményeket is.

Törekedjünk arra, hogy legyen egy viszonylag állandó alvási rutinunk, amihez tudunk igazodni. “Mivel legtöbbször a REM-fázisban álmodunk, a legjobb, ha figyelünk arra, hogy mindig eleget tudjunk aludni. Minél több időt töltünk alvással éjszakánként, annál valószínűbb, hogy a REM-szakasz – amely az éjszaka második felében domináns – elegendő ideig tart majd” – mondja dr. Robbins, aki hozzátette: próbáljunk meg minden reggel kb. ugyanakkor ébredni, hogy a REM-szakasz a lehető legstabilabb legyen, és ne zavarja meg az “álomidőt”.

 

Ébredés után


Az is segít az álmokra való emlékezésben, ha reggel, ébredés után nem rögtön a mobilunk után nyúlunk, vagy nem ugrunk ki azonnal az ágyból, és kezdünk el készülődni. Ezek az új élmények ugyanis azonnal “kiszorítják” a fejünkből az álmokat. Igyekezzünk néhány percig nyugodtan, csukott szemmel feküdni, és elmerülni a gondolatainkban, így nagyobb az esély, hogy fel tudjuk idézni, mit éltünk át az éjszaka.

Ezért élik át sokat az orgazmust alvás közben a nők

Beszélgessünk!

 
 

Ha egy ágyban alszunk valakivel, ébredés után meséljük el neki rögtön az álmunkat, ajánlja dr. Wu. Igyekezzünk minél több részletet megosztani vele, mert ez remek módszer arra, hogy “aktívan” gondolkodjunk az álmunkról, és ezáltal életben tartsuk.

Mi a fene történik? Két szó: alvásparalízis démonok

Írjuk le!


Szintén jó megoldás, ha lefekvés előtt az éjjeliszekrényre készítünk egy füzetet meg egy ceruzát, tollat. Így amikor felébredünk, leírhatjuk éjszakai kalandjainkat. Dr. Wu szerint ebben az esetben nem szükséges részletes leírás: a lényeg, hogy szoktassuk rá magunkat, hogy néhány másodpercig gondolkozunk az álmainkról, hogy egy idő után már automatikus, természetes legyen ez a tevékenység.

Napközben


Bár még több kutatásra van szükség a témában, dr. Wu úgy gondolja, lehetséges, hogy rendszeres “trenírozással” könnyebbé tehetjük agyunk számára az álmok felidézését. “Napközben többször is emlékeztessük magunkat arra, hogy fel kell tudnunk idézni az álmainkat. Sőt, lefekvés előtt is elmormolhatunk egy ezzel kapcsolatos mantrát, például: ‘Holnap reggel emlékezni fogok az álmomra’. Az, hogy ilyen tudatosan foglalkozunk az álmainkkal, az agyműködésben is változásokat eredményezhet” – mondja a szakember.

Forrás: Szívderítő