Azonnali orvosi ellátásra szorult Bárdosi Sándor

Bárdosi Sándor, az egykori olimpikon egy jótékonysági futóversenyen vett részt, ahol elesett. Többszörösen műtött térdére zuhant, felállni pedig csak segítséggel tudott, így azonnali orvosi ellátásra volt szükség.

Nem éppen így tervezte a segítségnyújtást Bárdosi Sándor, aki nemrég Szigetszentmiklós felé vette az irányt. Az egykori élsportoló Növényi Norberttel érkezett a festői szépségű településre, ahol a sportterületek karbantartását végezték el, a Helyettesítők című műsor keretében.

Norbival nagyon örültünk ennek a melónak, hiszen a sport, a mozgás állt a középpontjában. Annak a népszerűsítésért pedig szinte bármit megtennénk. Bár kicsit aggódtam a futóverseny miatt, de mivel jótékonysági célt szolgált az esemény, nem volt kérdés, hogy csatlakozom” – mondta Bárdosi Sándor, aki igazán lelkes volt a rajtnál. – Nem vagyok egy nagy futó, de kellően bemelegítettem és egy célom van: előbb érjek célba, mint Norbi. Folyamatosan figyelni fogom, hogy hol tart. Sajnos a térdműtétem óta nagyon lassan tudok szaladni, így ha Norbi leelőzne kénytelen lennék elgáncsolni” – viccelődött Bárdosi, akinek éppen ez a versenyszellem okozta a vesztét. Növényi Norbi szemmel tartásakor rosszul lépett és hatalmasat esett, épp a térdére zuhant.

„Az egyik pillanatban amikor hátranéztem, hogy lássam Norbi hol tart, rosszul léptem, megbicsaklott a lábam és elvágódtam a térdemre. Pokolian fájt, rá se bírtam állni, így segítséggel bicegtem el a mentőautóhoz is, ahol azonnal elláttak. Szerencsére nem dagadt fel a lábam, komolyabb sérülés nélkül megúsztam a dolgot, de egy jó ideig csak bicegtem a történtek után” – tette hozzá Bárdosi, akinek esését a Sláger TV kamerái is rögzítették.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz