Versenyt fogy vőlegényével Megyeri Csilla

Ultimátumot adott vőlegényének Megyeri Csilla. A rusnyázós riportjából karriert épített híresség addig nem bújik össze Zsoltival, amíg az meg nem szabadul egyre nagyobb hasától.

Csilla persze párja egészégéért is aggódik, de az sem mellékes számára, hogyan mutat mellette.

Ez természetesen esztétikai kérdés is, ő is szereti, ha csinos vagyok és jó rám nézni. Zsoltira pedig most inkább vicces ránézni. Nem szeretném, ha Zsolti éhezne, vagy éppen halálra hajszolná magát a sporttal. De valamit muszáj csinálnia, mert engem ez egyre jobban zavar. Az egészséges, tartós fogyásban hiszek, és el fogom nála érni, hogy ne nekem kelljen hajcsárként hajtani őt, ezért hoztam meg ezt a döntést. Míg nem fogy le, nincs szex. Találtam neki gyógynövényt, illetve Szögeczki Ágitól is hallottam, ő tavaly ezzel a módszerrel adott le jó pár kilót. A cola nuts, magyarul kóla dió állítólag csodákra képes. Magamon is teszteltem a hatását, rendkívüli módon elveszi az étvágyat! Ha neki jól megy, lehet, hogy én is újra nekikezdek és akkor versenyt fogyhatunk!” – meséli Megyeri Csilla, aki azt is elárulta, szerinte egy párkapcsolatban fontos, hogy őszintén elmondják a felek egymásnak, ha szerintük a párjuknak valamin változtatni kellene.

Természetesen az ő teste, azt csinál vele, amit akar, de ki szóljon neki, ha én nem? Rajtam kívül még az apukája figyelmeztette arra, hogy vigyázzon a súlyára, ő nagyon odafigyel arra, hogy fitt legyen, rendszeresen sportol, egészségesen táplálkozik. Egy ideje már ő is mondogatta a fiának, hogy ennek nem lesz jó vége” – folytatta Csilla.

Párja, Zsolti nehezen látta be, hogy változtatnia kell korábbi életmódján, ám nemrég szembesült az Instagramon egy fotójával és akkor azt mondta, ennek vége!

A képen a kanapénkon fekszem és a pocakomon egy óriási kuglóf, amit majszolok. Sokkot kaptam, amikor megláttam! Ez volt az utolsó lökés, mert bár Csilla már jó ideje piszkált, hogy tennem kéne valamit, hogy karácsonyra ne én legyek az óriás hasú Télapó, idáig nem szembesültem, hogy tényleg ekkora „tekintélyt” növesztettem” – árulta el Molnár Zsolti, akinek fogyását mostantól Csilla és Zsolt Insta oldalain is figyelemmel kísérhetik a követők.

De mi is az a kóladió? Miért képes csodákra ez a növény?

Az afrikai különleges gyümölcs kivonata képes stimulálni az előagyat és csökkenti az étvágyat, valamint segíti a táplálékok megemésztését. Felgyorsítja az anyagcserét, a zsírszövetből a zsírsav felszabadulását növeli. Erős fogyasztó, gyenge vízhajtó hatású. Ezt két különleges afrikai dió fajta idézi elő, ami a kólafák egész évben nyíló gyümölcseiben található. Európában már az 1500-as évek végén ismerték, de csak a XIX. század végén vált közismertté.

Forrás: https://napidoktor.hu/index