Riport az elveszett holland turistával

Pár napja még egész Magyarország aggódott a kéktúrázó holland fiatalemberért, akit elveszettnek hittünk, de a történet szerencsére happy enddel végződött.

Robin Írottkőnél kezdte meg az Országos Kéktúra teljesítését. Amikor Budapestre ért, megpihent egy-két napra. A kínálkozó alkalomra lecsaptunk, egy kellemes budai kávézóban faggathattuk kalandjairól.

A félig magyar származású Robin Héman egy igazán sportos fiatalember. Közel anyanyelvi szinten beszéli nyelvünket. Hollandiában egy újságnál dolgozik, grafikus.

Gyakran jársz Magyarországon?
R.H.: Mostanában kevesebbet, de régen egész nyarakat eltöltöttem rokonoknál, barátoknál itt Budapesten és a Balatonnál.

Hogyan lettél természetjáró? Milyen túrákat kedvelsz?
R.H.: Édesapám szerettette meg velem a természetjárást, de igazából az Egyesült Államokban váltam gyalogos turistává. Az Appalachian Trailből már 200 kilométert legyalagoltam. Barátokkal közösen a Pyreneusokban és Írországban, Connemaraban túráztunk nagyokat. Ezeken az utakon járva jöttem rá arra, hogy ez mennyire nekem való hobbi.

Csoportosan vagy egyedül szeretsz túrázni?
R.H.: Mindkettőnek vannak előnyei, hátrányai. A magányos túrákban azt szeretem, hogy a magam ura vagyok, nem kell senkihez sem alkalmazkodnom, jobban oda tudok figyelni a környezetre, a természetre, mindenre, ami körülvesz. Persze így néha unalmassá is válhat.

Általában mennyit tudsz legyalogolni egy nap?
R.H.: Ez főként a terepviszonyoktól függ. 30-40 kilométer átlagosan sikerül, de a Kéktúrán volt olyan nap, hogy több mint 50 kilométert is megtettem.

Az Országos Kéktúráról hol hallottál először?
R.H.: Magyarországon akartam egy nagy túrát teljesíteni, beírtam a keresőbe, hogy “hiking, Hungary” és rögtön az Országos Kéktúrát dobta ki a gép. Megtetszett és nekivágtam. Szerettem volna az öthetes szabadságom alatt a teljes utat megtenni, de ezt már most látom, hogy nem fog sikerülni. Megkeresnek a barátok, rokonok, velük is öröm találkozni, és ez sok napot elvisz, de nem bánom. Majd máskor visszajövök és befejezem.

Milyen élményeket ad neked a Kéktúra?
R.H.: Számomra az a legélvezetesebb benne, hogy tele van történelmi emlékekkel, középkori romokkal, a Kéken vándorolva alaposan meg lehet ismerni Magyarország múltját, értékeit.

Mit viszel magaddal a hátizsákodban?
R.H.: Csak a legszükségesebbeket, ruhák, víz, némi ennivaló, sátor és hálózsák.

Fényképezőgép?
R.H.: Az nincs, a mobilommal szoktam fotókat készíteni. Ez okozta az “eltűnésemet” is. Repülőgép üzemmódba kapcsolom a készüléket a túrák során, így nagyon sok felvételt tudok készíteni. Néha persze visszakapcsolom, hogy keresett-e valaki, de úgy látszik, az a rövid idő, amennyit megengedtem a készüléknek, az kevésnek bizonyult, hogy beérkezzenek az üzeneteim, a nem fogadott hívásokról szóló értesítések. Így történhetett meg, hogy azt hitték, valami baj történt velem, pedig csak az energiával takarékoskodtam.

Mindig sátorban aludtál?
R.H.: Alapvetően igen. Néha egy-egy kiadó szobát kibéreltem, ha úgy tartotta kedvem. Az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak hozzám. Bodajkon például összeismerkedtem kutyájukat sétáltató helyiekkel, rögtön meghívtak magukhoz, és a kertjükben sátorozhattam.

Volt-e valami negatív tapasztalatod útközben?
R.H.: Nem. A jelzések is rendben voltak, követhetőek. Térképből tájékozódom, GPS is jól jött volna, de nem szeretek túl sok súlyt cipelni magammal, és az energiaellátás is gondot okoz, ezért marad a jó öreg térkép, ami tökéletesnek bizonyult az OKT-n.

Bélyegzel is az igazolófüzetbe?
R.H.: Igen, elkezdtem, de néha elfelejtettem, csak később jutott eszembe, hogy kihagytam egy-egy ponton a pecsételést. Nem a jelvényre hajtok, számomra maga az út és Magyarország megismerése a fontos.

Melyik szakasszal zárod most a Kéktúrát?
R.H.: Ezt nem tudom pontosan megmondani, de talán a Mátráig jutok. Július 5-éig vagyok Magyarországon. Majd meglátjuk.

Milyen más, a Kéktúrához hasonló hosszabb túrákat tervezel a jövőben?
R.H.: Az Egyesült Államokban nagyon sok olyan több ezer kilométeres túra van, ami izgatja a fantáziámat, és az Appalachian Trailt is szeretném befejezni, a nagy álmom pedig a Himalaya Trail, remélem, azt is sikerül végigjárnom a jövőben.

DABIS BALÁZS SILVIUS

Forrás: