Elpusztíthatatlan szőlő

Két hektáron négy, az eddigieknél ellenállóbb szőlőfajtát termeszt üzemi körülmények között a szekszárdi Mészáros-Borház Borászati Kft., amely a 145 millió forintos fejlesztés nyomán már biobort is készített.

A most zárult, kétéves projekthez a kft. 94 millió forintos európai uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési operatív programjának forrásaiból – közölte a társaság kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az összegből rezisztens fajtajelölteket telepítettek, szőlészeti és borászati berendezéseket, valamint a PTE Szőlészeti és Borászati Intézetétől származó termelési ismereteket – know-how-t – vásároltak.

szőlő

A 80 hektáron gazdálkodó családi borászat projektjében két kék és két fehér, a kórokozóknak ellenálló szőlőfajtát vizsgáltak egyenként fél hektáron, amelyeknél járványok idején sem kell kémiailag védekezni peronoszpóra és lisztharmat ellen. Az új fajták egyikéből készült, első biobort ez év márciusában mutatták be SzekszárdonA cég közleményében azt írta: a borászat célja, hogy a kft. és a szekszárdi borvidék a rezisztens fajtákkal új utakat nyisson a szőlőtermesztésben, és az  egészségtudatos fogyasztók számára vezessen be innovatív biobort a hazai és nemzetközi piacon.

A 2006-ban alakult Mészáros-Borház Kft. 15 féle palackos borral, 3-4 évjárattal van jelen a piacon, éves bortermelése 7-8 ezer hektoliter, és évente 600-800 ezer palack bort értékesít; 2012-ben 356 millió, 2013-ban 430 millió forintos árbevételt ért el.

Forrás: