Hasznos holmik, gyerekes nyaraláshoz

Egy külföldi utazás vagy balatoni nyaralás az egészen kicsi gyerekek számára is kellemesen telhet, a szülők részéről csupán több körültekintést igényel az üdülés megszervezése

A pakolás azonban nem mindig bizonyul egyszerű feladatnak, hiszen még alapos felkészülés mellett is könnyen megtörténhet, hogy valami otthon marad. Melyek azok a holmik, amelyeket mindenképpen érdemes magatokkal vinni, ha babával vagy kisgyermekkel indultok útnak nyáron?

A kisgyerekek és a csecsemők bőre érzékeny és hamar leég, ezért fokozott fényvédelemre lesz szükségük a nyaralás alatt. A napszúrás szintén komoly fenyegetést jelenthet, ezért lehetőleg szerint ne tartózkodjanak a napon a déli órákban és minden alkalommal viseljnek valamilyen fejfedőt.

A gyerekekkel való nyaralás lehet pihentető és egyben szórakoztató is, csak kicsivel több körültekintést igényel a szülők részéről. Már a csomagoláskor érdemes figyelembe venni, hogy a célállomáson valószínűleg nagyon meleg lesz és a kicsiket a vízpart közelében is megviselheti a kánikula.

A nagyon pici gyerekkel még nem érdemes túl hosszú nyaralásra indulni, mivel az immunrendszerük még nincs teljesen kifejlődve és fokozottan ki vannak téve a fertőzéseknek, betegségeknek. Egy 4-6 hónapos babával még csak pár napos utat tervezz, figyelembe véve a pici igényeit és a tűrőképességét is.

gyerekek13

Amint a gyerekek kicsit nagyobbak lesznek, és már túllépik a csecsemőkort, a családi nyaralások és a külföldi utazások kevésbé lesznek megterhelőek számukra. Nem függenek annyira édesanyjuktól, nem kell olyan gyakran etetni, tisztába tenni őket és szervezetük is könnyebben megbirkózik a levegőváltozással. A nagy meleg azonban őket is megviseli, ezért fontos figyelembe venni pár egyszerű szabályt a gyermek egészségének megőrzése érdekében.

Melyek azok a holmik, amelyek jól jöhetnek egy családi nyaralás alkalmával?

Fürdőnadrág és úszópelenka gyerekeknek

A vízparti nyaralások elengedhetetlen kelléke a fürdőruha. Mivel a kicsik valószínűleg állandóan ki-be mászkálnak a vízbe, olyan modellt válassz, amelyiknek anyaga hamar szárad. Ha nagyon tűz a nap, adj a kicsire egy világos színű pamutpólót is, azonban amint vizes lesz cseréld azt le.

A gyermekeknek készült fürdőruhák széles választékban, különböző színekben és vicces kombinációkban kaphatók. A legkisebbeknek célszerű úszópelenkát is használni, a saját egészsége és a víz tisztaságának megőrzése érdekében, a nagyobb gyerekek pedig hordjanak legalább egy kis fürdőnadrágot.

Magas faktorszámú fényvédő krémek

A gyerekeknek készült fényvédő krémek általában magas faktorszámmal rendelkeznek és az ellenőrizhetőség érdekében általában színesek. Ennek a tulajdonságnak köszönhetően könnyebben figyelemmel lehet kísérni, hogy került-e a termékből a gyerek minden testrészére, illetve milyen mértékben kezdi lekopni és elveszíteni hatékonyságát.

A gyermeket minden porcikáját naponta többször kend át 30 vagy 50-es faktorszámú naptejjel, krémmel vagy spray-el. Ezt a műveltet lehetőleg ismételd meg minden lubickolás után vagy ha túl sok idő telt el a legutóbbi használat óta. Ha mégis megtörtént a "baleset" és a gyermek bőre kipirosodott, a boltokban kapható termékek helyett akár természetes napégés elleni szereket is használhatsz. Ha a nap okozta égési sérülés komolyabb, akkor mindenképp kérj orvosi segítséget a kezeléséhez!

gyermek17

Védelem napszúrás ellen

A kicsik órákig el tudnak játszani a tűző napon, ezért ők fokozottan ki vannak téve a napszúrás veszélyének. Ügyelj arra, hogy midig viseljen valamilyen világos színű kendőt, napellenzős sapkát vagy kalapot, amelyik nem csupán a feje búbját, hanem arcát és tarkóját is megvédi a közvetlen napsugárzástól.

Napszúrást a gyermek akkor is kaphat, ha a vízben tartózkodik! Ebben az esetben a sugárzás sokkal intenzívebb, mivel a víz felszínéről is visszaverődik a kicsi fejére. A napszúrás mellett a túlmelegedés is komoly veszélyt rejt, mivel kiszáradást és akár súlyos rosszulléteket, hőgutát is eredményez.

A vízparti nyaralás alkalmával mindenképp biztosíts egy árnyékos helyet, ahová vissza tudtok vonulni, legyen az egyhatalmas napernyő, egy jól szellőző napsátor vagy egy fákkal és bokrokkal tarkított terület.

Napszemüveg a legkisebbeknek is

A kicsik általában élvezettel viselik a nagyobb méretű, színes kerettel rendelkező napszemüvegeket. Ha gyemeked mozgékony és a vízparton nyaraltok, akkor a hagyományos napszemüvegek helyett választhatsz az úszószemüvegekhez hasonló modellt is. Ezek általában egy állítható, rugalmas neoprén pánttal vannak ellátva, így a kicsinek nem kell annyira ügyelnie rá és önfeledten játszhat a vízparton.

Arra figyelj, hogy mindenképp törhetetlen, magas UV védelemmel ellátott gyermekeknek készült napszemüveget vásárolj, mivel a nem megfelelő minőségű lencse akár károsíthatja a kicsi látását. A választott napszemüveg legyen könnyű és illeszkedjen jól a gyermek fejére, hogy nem csak szemből, hanem oldalról is védje a szemet.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.