Hogyan takarítsunk meg a hűtőszekrényen?

A hűtőszekrények energiatakarékos üzemeltetéséről kis odafigyeléssel mi magunk is gondoskodhatunk. Lássunk néhány jó tippet, mire is gondoltunk, mikor ezt kijelentettük!

A hűtőszekrénynek az a jó, ha didereg, tehát lehetőleg hűvös helyen tartsuk! A hőforrásoktól (pl. tűzhelytől, déli fekvésű napsütötte ablaktól) minél távolabb helyezzük el, és úgy, hogy a hűtőgépek hátsó hőleadó rácsa szabadon kapjon levegőt. A rácsot legalább félévente takarítsuk! Kerüljük a hűtőgépek ajtajának gyakori nyitogatását, ugyanis minden ajtónyitáskor meleg levegőt juttatunk a hűtő, vagy fagyasztószekrénybe, amit energia felhasználás árán kell a gépnek lehűtenie.

hűtőszekrény21000

Filléres befektetés, de nagyon hasznos egy hűtőszekrény hőmérő beszerzése! Általában elegendő élelmiszereink számára, ha a hűtőszekrényben +5 ºC-ot tartunk. Ha csak két fokkal hidegebb hűtőnk, már kb. 1200 Ft-tal nő az éves villanyszámlánk! Meleg ételt ne rakjunk a hűtőszekrénybe! Hagyjuk az ételeket először kihűlni!

Töröljük le a vizet az élelmiszerről fagyasztás előtt! A fagyasztásra szánt élelmiszereknek legyen minimális a víztartalma, ugyanis 1 kg víz lefagyasztása többször annyi energiát igényel, mint 1 kg száraz anyagé. A fagyasztásra szánt élelmiszereket hűtsük elő a hűtőszekrényben! Télen használjuk ki a külső hideget, lehetőleg kint hűtsük le az ételeket!

A fagyasztóból időben elővett ételeket hagyjuk a hűtőszekrényben kiengedni, így hasznosítani tudjuk az értékes hidegenergiát! Ellenőrizzük az ajtón a szigetelő szalag állapotát! Ha bárhol is sérült, azonnal cseréljük ki, mert az energiaveszteség sokszorosa a csere költségének! Ha egy papírdarabkára rácsukjuk az ajtót, és az szoros, nem csúszik ki, jó a zárás.

Ellenőrizzük, nem jegesedett-e el a hűtőszekrény! A jégréteg rontja a gép hatásfokát és növeli fogyasztását! Ha például 2 cm vastag jégréteg rakódott le a mélyhűtő fiókban, évi kb. 1200 Ft-tal többet fogyaszt. Olvasszuk le rendszeresen a jégréteget!

Tartósítás másképp

A megtermelt zöldségek, gyümölcsök hulladék nélküli, olcsó tartósítása szorosan a takarékossághoz tartozik. Az általánosan használt befőzés, és a hűtőszekrényben való elhelyezés mellett olcsó tartósítási lehetőségek a szárítás és az aszalás. Ezek házi készítésű berendezésekben is egyszerűen elvégezhetőek, és ha a Napot vagy a fahulladékot használjuk energiaforrásként, energiatakarékosak is.

Írta: E-Misszió Egyesület

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.