Cristofel sose szerette Veronikát?

Cristofel és Veronika szerelmi civódása nem várt fordulatot vett, és Dya Seherezádé barátsága is hullámvölgybe került.

Szombat este ott hagytuk abba a történetet, hogy Veronika és Cristofel csúnyán összeveszett egymással. Először Veronika sértődött meg, amiért Cristofel egy játék során udvarolt Seherezádénak, majd miután kiderült, hogy Veronika tréfából szövetkezett Shadival, hogy Cristofelt féltékennyé tegye, a kubai macsó kelt ki magából és üvöltve szidta Shadit és Veronikát. A pár haragban tért nyugovóra, másnap pedig rosszkedvűen ébredt. Cristofel a féltékenységén nem tudott felül kerekedni, Veronika pedig úgy érezte, csalódott a fiúban. Míg Cristofel Verának és Annamáriának puffogott, addig Veronika Shaidval osztotta meg legbensőbb érzéseit. Annamária végül meggyőzte a kőfejű Cristofelt, hogy menjen oda Veronikához, és mivel minden jó, ha vége jó, így a szerelmesek is kibékültek.

Ellentét azonban nem csak köztük volt, hanem Seherezádé és Dya között is. A két barátnő összekapott az előző esti bulin, mert Seherezádé úgy érezte, Dya nem állt ki mellett előző este. Hogy kinek volt igaza, az már nézőpont kérdése, Dya nem tudta elviselni, hogy haragban van Villabeli barátnőjével és odament hozzá, megpróbálta helyrehozni a dolgokat. Kibékültek, de valami megváltozott köztük, ezt pedig Attila is észrevette és kapva kapott az alkalmon. Félrehívta Kingát, hogy együttes erővel győzzék meg Dyát, csatlakozzon hozzájuk.

A hangos viták és békülések után vidám fordulatot vett a Villalakók napja. A régiek ugyanis azt a feladatot kapták, hogy mutassák be a két új beköltözőnek, hogyan is élnek a Villában. Ahelyett, hogy mindenki magát játszotta volna, mindenkinek parodizálni kellett valakit. Ez pedig nagyon vidám perceket szült.

Este a lakók az újonnan érkezett Shadi tiszteletére arab hangulatot csempésztek a Villába. A lányok hastáncbemutatót tartottak a fiúknak, a fiúk pedig pontozták a lányok teljesítményét. Sajnos ez a táncverseny sem múlt el botrány és sértődés nélkül. Attila 4 pontot adott Veronikának, ezért bosszúból Cristofel is 4 pontot adott Annamarinak. A Fura lány ezt nagyon a szívére vette, kiborult, perceken keresztül csak sírt, kiabált és bosszút esküdött a Skalpvadász ellen.

Annamari pedig nem beszél a levegőbe, nem tétlenkedik, hanem cselekszik. Veronika előtt közölte Cristofellel, hogy ahelyett, hogy őt bántja inkább vallja be Veronikának, miket beszél róla a háta mögött. A Skalpvadász félelmében egy olyan sztorit vallott be, amit nem is Annamarinak mondott. A helyzeten azonban ez már semmit sem változtatott, Veronika kiakadt és útnak eresztette Cristofelt.

Forrás: