Mi az a neurobic?

Az agysejtek száma ugyanis korunk előrehaladtával nem csökken, sőt egyes eredmények szerint néha még nőhet is.

Nintendo Wii a tökéletes látásért!

A Nintendo Wii ideális alternatívája lehet az eddigi módszereknek. A kutatók egy infravörös fényt használó készülék (IOHT) segítségét vették igénybe, amely jelen időben méri és rögzíti automatikusan a fej dőlésszögét.

Élj fiatalon és egészségesen!

A Circulation legfrissebb számában közzétett kutatás azt mutatta, hogy az alanyok körülbelül 44 százalékában húszas éveik elején még alacsony volt a szívbetegség kockázata, húsz évvel később azonban ugyanez az arány csak 24,5 százalék volt.

Te is hallod?

Számos hallással összefüggő viselkedés, így a beszéd megértéséhez is létfontosságú tehát annak megismerése, hogyan szortírozza az agy a különféle frekvenciákat, az úgynevezett frekvenciamodulált (FM) változásokat.

Ki mint veti ágyát…

Ettől az évtől, a nemzetközi szervezet partnereként a hazai alváskultúrában végzett tevékenységét elismerve, a World Sleep Day Hungary is. A magyarországi mozgalomban több, alvással foglalkozó intézmény, többek között a kezdeményező Benyovszky Orvosi Központ, a Napidoktor.hu egészségportál vezetésével számos orvos, gyógyító és médium csatlakozott.

Nyugszik az agresszív kismalac!

Vajon mi tart vissza bennünket a tettlegességtől, vagy egy esetleges gyilkosságtól? A kutatók szerint nem más, mint az önkontroll, ami szerintük ráadásul fejleszthető!

Igyál jó sok vizet!

Kevesen tudják azonban, hogy a tüneteket néha a kevés folyadékfogyasztás okozza. Ma még nem sok munkahelyi egészségmegőrző programban szerepel kellő súllyal az egyik legkézenfekvőbb teljesítményfokozó és prevenciós módszer, a hidratáció.

Szívbetegség ellen fehérje!

Vizsgálataikból kiderült, hogy a PXR jelű receptor molekula segít aktiválni azt a mechanizmust, amely az ereket rugalmasan és lerakódásoktól mentesen tartja.

Segítség! Nem alszom!

A partnere horkol, mint egy vadkan, lehúzza a takarót, vagy megállás nélkül rugdos és forgolódik? Nincs vele egyedül. Egy új kutatás eredménye szerint az éjszakai alvászavarok több mint felét a partnerek okozzák.

Hétvégén ne gyújts rá!

Azok, akik csak a hétvégéken dohányoznak, pontosan ugyanannyira károsítják a memóriájukat, mint akik napi rendszerességgel cigiznek - derült ki a Northumbria Egyetem kutatásából.

Droggal az alkoholizmus ellen

Az 50-es, 60-as, sőt még a 70-es években is a világ számos pontján kísérleteztek a kutatók az LSD-vel bizonyos betegségek, köztük az alkoholizmus kezelésével kapcsolatban, habár az akkori kutatások sok esetben nem felelnének meg a mai tudományos feltételeknek.