Droggal az alkoholizmus ellen

Negyven évvel ezelőtt a LSD-t az alkoholisták kezelésére használták, méghozzá meglehetősen jó hatásfokkal. Lehetséges, hogy itt az ideje, hogy újra megvizsgáljuk az LSD esetleges hatásait?

Az 50-es, 60-as, sőt még a 70-es években is a világ számos pontján kísérleteztek a kutatók az LSD-vel bizonyos betegségek, köztük az alkoholizmus kezelésével kapcsolatban, habár az akkori kutatások sok esetben nem felelnének meg a mai tudományos feltételeknek.

Teri Krebs és Pål-Ørjan Johansen a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem (NTNU) munkatársai úgy gondolták, hogy érdemes lenne újból górcső alá venni és összehasonlítani az évtizedekkel korábban végzett tanulmányokat a témában. A vizsgált kutatások eredményei nagyjából mind egy irányba mutattak, miszerint akár már egyetlen adag LSD is segített a súlyos alkoholistákon és ráadásul a visszaesés valószínűségét is lecsökkentette.

whisky2

Az egyik korábbi, átfogó kísérletet összesen 536 alkoholista részvételével végezték amerikai és kanadai kutatók. A vizsgált személyek egy csoportja egy nagy adag LSD-t kapott, míg a kontrollcsoport tagjai vagy alacsony dózisú LSD-t, vagy más stimuláns drogot, vagy semmilyen szert nem kaptak. A résztvevők nem tudták magukról, hogy melyik csoportba tartoztak.

A legalább 12 hónapig tartó utólagos vizsgálatok során kiderült, hogy a legnagyobb dózisú LSD-vel kezelt páciensek állapota javult a legjelentősebb mértékben. Ebben a csoportban 59 százalékos volt a gyógyulás aránya, összehasonlítva a többi csoport átlag 38 százalékos eredményével, mondta Johansen.

Krebs és Johansen tanulmányának részletei a Journal of Psychopharmacology című orvosi szaklapban jelentek meg.

vid4u.init(450,337,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.