Menő, ha cigi lóg ki a szádból?

Egy közel 100, dohányos fiatal megkérdezésével végzett kutatás eredményei szerint majdnem 70%-os azok aránya, akik naponta gyújtanak cigarettára, és közel 30%-uk több mint 10 szálat szív el ennyi idő alatt - derül ki a Szinapszis Kft. felméréséből, amelyet a cég a KamaszPanasz.hu weboldal látogatóinak körében készített.

Javítja a vizsgaeredményeket a vízivás?

Sőt, a megfigyelések szerint a vizet fogyasztók eredményei saját korábbi teljesítményükhöz képest is mintegy 5 százalékkal javultak. Az East London és a Westminster Egyetem tudósainak vizsgálatai szerint az idősebb hallgatók gyakrabban visznek magukkal vizet a vizsgaterembe, mint fiatalabb társaik.

Húst, hússal!

A PLoS ONE című lapban megjelent friss kutatás arról is beszámolt, hogy az ember húsevővé válása következtében különült el igazán a többi emberszabásútól.

Nem okoz vakságot a zöldhályog?

A glaukóma valójában nem is csak egy betegség, hanem olyan betegségek egy csoportja, melyek károsítják a szemet az aggyal összekötő látóideget.

Skizofréniához vezet a trauma!

A kutatók a mentális egészség témakörét tanulmányozva sokáig csupán a biológiai tényezőkre összpontosították figyelmüket, mostanában azonban egyre világosabbá vált, hogy az egyén életének egyes eseményei nélkül nem nyerhetnek teljes betekintést semmiféle pszichés zavarba.

Mindenhol jó, de a legjobb a tengerparton!

A Brit Pszichológiai Társaság 2750 ember közreműködésével készült felmérése során a tudósok a különböző kültéri helyszínek az emberi pszichére gyakorolt hatásait vizsgálták.

Kívánságteljesítő aranyhal

És ugyanazt a halat. A 25 éves férfi váltig állítja, hogy a 10 kilós aranyhal teljesíti kívánságát - mármint a férfiét -, ha visszadobja. A horgász először csak azt kívánta, hogy újra kifoghassa, ami megtörtént.

Ki tesz többet a szerelmi kapcsolatért?

Az eredmények 3 millió brit híváslistáinak és szöveges üzeneteinek az elemzésén alapuló tanulmányból származnak, amelyek azt sugallják, hogy a párkapcsolat sokkal fontosabb a nőknek, mint a férfiaknak.

Jótékony fájdalom!

A Brit Szív Alapítvány és az Európai Unió közös támogatásával készült kutatás azt mutatja, hogy szívroham alatt, amikor egy vérrög elzárja a szív oxigénellátására szolgáló egyik artériát, a szív idegeiből származó fájdalomjelzések az elzáródás helyszínére vonzhatják az őssejteket, hogy a károsodás egy részét helyreállítsák.

Halálba dolgozom magam!

A legtöbb ember érthető okokból korai nyugdíjazásra vágyik, pedig egy osztrák kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a fiatalabb korban nyugdíjba vonult férfiak nagyobb valószínűséggel halnak meg 67 éves koruk előtt, mint azok, akik tovább dolgoznak.

Káros fogtömések!

A BPA gyakran használatos szintetikus vegyület, amely befolyásolhatja a viselkedést, a prosztata és húgyútrendszer fejlődését, valamint a pubertás kora jelentkezését idézheti elő. A vegyületet gyakran használják fogászatban.

Hajlamos vagy a rotavírusra?

A rotavírus egy bélben terjedő kórokozó, mely főként csecsemőket fertőz meg. A tünetek között súlyos folyadékvesztés, és hasmenés szerepel.