Biofeedback a bepisilés ellen

A legújabb kutatások szerint a medenceizmok ellazításán alapuló bio-visszacsatolás (biofeedback) módszer segíthet a gyakran bevizelő, valamint a húgyúti fertőzésekkel és székrekedéssel küzdő gyerekeknek.

Csoda a zöldhályog ellen!

Mikrocsippel ellátott elektronikus kontaktlencse lehet a csodafegyver a glaukóma, avagy zöldhályog ellen, mely igen gyakran vezet vaksághoz.

Fejlesszük a kreativitást! Videojátékkal!

Sok szülő látja úgy, hogy a videojátékokkal csak pocsékba megy gyermekeik ideje, esetleg egyenesen károsnak ítélik meg. Aki ránéz egy képernyőre tapadó, lézersugarakkal óraszám lövöldöző gyerekre, az kénytelen ezzel egyetérteni.

Emberi vér a rizsből!

Kínai kutatóknak sikerült az emberi vér egyik legfontosabb alkotóelemét, az úgynevezett humán szérum albumint előállítaniuk genetikailag módosított rizsszemekből.

Autizmus ellen cink!

A tokiói La Belle Vie Kutató Laboratórium csapata közel kétezer autizmussal diagnosztizált gyerektől vett hajminta alapján arra a megállapításra jutott, hogy a betegség kialakulásában szerepet játszhat a cinkhiány.

Magyar vagyok, nem sportolok!

A felnőtt magyar lakosság 40 százaléka egyáltalán nem mozog rendszeresen - a többi között ez derül ki a Szinapszis piackutató felméréséből, amelyet a Webbeteg.hu egészségportál megbízásából készített.

Bélsár-átültetés?

A bélrendszeri betegségek kezelése során alkalmazott „bélsár-átültetés” segít visszaállítani a bélflóra sokszínűségét, és kezelni a fertőzést.

Veszélyes szépségszalonok?

A brit Egészségvédelmi Hivatal néhány hete tette közzé figyelmeztetését, miszerint a szigetországban egyre divatosabb halas lábfürdő - amely során kis halak rágják le az elhalt bőrt az ügyfél lábáról - hepatitist vagy HIV-vírust is terjeszthet.

Egyiptomi múmia újabb titka!

A kutatók új módszer segítségével vizsgáltak meg egy egyiptomi múmiát, melyről sikerült kideríteniük, hogy gazdag család sarja volt, aki a római uralom idején, nagyjából Kr. u. 100-ban élhetett.

Agystimulációval letudunk szokni a cigiről?

A Biological Psychiatry című lapban megjelent tanulmány szerzői arról számoltak be, hogy egy új módszer segítségével könnyebbé válhat a dohányosok számára a cigarettáról való leszokás.

Gyógyszerek, hogy szép legyél! De milyen áron?

A ritkás szempilla, a kopaszodó fej és a ránc nem betegség, mégis annak tarthatják egy olyan társadalomban, ahol azzal „orvosiasítják” a normális állapotokat, hogy gyógyszereket fejlesztenek ki, amelyekkel állítólag nem gyógyítják, csak javítják ezeket.

Új módszer a vérszegénység kimutatására!

Új módszert dolgoztak ki amerikai kutatók a rendellenes vörösvértestek azonosítására, melyeket eddig csak mikroszkópos elemzéssel lehetett detektálni - írta a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.