Autizmus ellen cink!

A tokiói La Belle Vie Kutató Laboratórium csapata közel kétezer autizmussal diagnosztizált gyerektől vett hajminta alapján arra a megállapításra jutott, hogy a betegség kialakulásában szerepet játszhat a cinkhiány.

A Scientific Reports című szaklapban számoltak be a japán szakemberek arról, hogy kutatásaik alapján úgy vélik, megfelelő táplálkozással új kezelési módot lehetne nyújtani az autizmussal küzdők számára. A vizsgálatok során az abban résztvevő gyerekek háromnegyede volt fiú, egynegyede pedig lány – ami nagyjából megfelelt a valós életben mutatkozó arányoknak, mivel az autizmus köztudottan gyakrabban jelentkezik fiúknál – néhányan mégis kétkedve fogadták a levont következtetések hitelességét, mivel nem vontak be kontrollcsoportot a kísérletbe.

zhrxgbvj7

Uta Frith, a londoni University College professzora egyike azoknak, akik szerint fontos lenne azt is megnézni, a nem autista gyerekekben milyen magas a cink szintje, mivel enélkül nehéz megállapítani, valóban van-e összefüggés az autizmus és a cinkhiány között. Dorothy Bishop, az Oxford Egyetem fejlődéstani neuropszichológia professzora pedig úgy véli, az sem teljesen bizonyos, hogy amennyiben valóban jellemzően kevesebb a cink az autistákban, az tényleg oka lehet-e az állapotuknak, vagy egyszerűen abból a tényből következik, hogy az autista gyerekek eleve sokkal kevesebb fajta ételt fogyasztanak szívesen, ami számos tápanyag hiányát eredményezi a szervezetükben.

Forrás: