Facebook 18 plusz Kilencből mindössze két közösségi háló alapértelmezés szerinti beállításai olyanok, hogy kizárólag a visszaigazolt ismerősök számára engednek hozzáférést a kiskorúak személyes adataihoz
Fogadj örökbe, most és mindörökre! Manapság egyre többet hallani olyan párokról, akiknek nehezen vagy egyáltalán nem sikerül a gyermekáldás. Túl a különféle orvosi beavatkozásokon és több éves várakozáson, a szülőpár dönthet úgy, hogy az örökbefogadást választják. Komoly felkészülés, várakozás előzi meg, hogy a házaspár otthonába vihesse azt a csecsemőt, vagy kisgyermeket, akiről a vér szerinti szülei valamilyen okból lemondtak.
Apukák figyelem! A szív sorsa a gyermek kezében van! Egy új tanulmány szerint a gyermektelen férfiakban magasabb a szívbetegség okozta halálozás kockázata, mint a gyermekes apákban.
Megelőzhető erőszak? A fiatalok az átlagosnál nagyobb mértékben vannak kitéve annak a veszélynek, hogy áldozattá vagy bűnelkövetővé válnak, az iskolai erőszak sokszor csak tünete a gyerekek otthoni veszélyeztetettségének.
Létezik-e tintamérgezés? Az ártalmatlannak tűnő toll gyerek kezébe nem való? Veszélyes-e ha a gyerkőcnek a toll rágása, vagy használata közben tinta kerül a szervezetébe?
Félelem szüli a császármetszést! Az Acta Obstetricia et Gynecologica Scandinavica című lapban megjelent tanulmány szerint nagyobb az esélye a programozott vagy a sürgősségi császármetszésre annak, aki fél a szüléstől, még akkor is, ha előtte pszichológiai tanácsadáson vett részt.
Szoptatás nélkül is ereszkedik a mell! Egy tanulmány szerint főleg azoknak a nőknek nem sikerül a szoptatás, akik meg vannak győződve arról, hogy gyermekük ilyen módon történő táplálása árt a mellük alakjának.
Vírusos megbetegedés: Eddig 111 halott! Legalább tucatnyi óvoda zárt be Vietnamban a vírusos kéz-, láb- és szájbetegség miatt, amelyben eddig 111 gyermek meghalt és 57 ezer megbetegedett az év eleje óta - közölte a kormány.
Fekete napocska az égen – a gyermekrajz elemzésről A gyermekrajzokból sok mindent meg lehet tudni, de nem szabad az első benyomás, egyetlen rajz alapján ítélni. Gáspár Katalin grafológus erre és még sok más tévedésre hívta fel a figyelmet.
Ha ittasan vezetsz, gyermeked is ezt teszi! A legújabb felmérések szerint a rendszeresen, akár kis mennyiségben is alkoholt fogyasztó szülők gyermekei sokkal nagyobb valószínűséggel ülnek a volán mögé alkoholos befolyásoltság alatt.
Babák a lombikból A gyermekáldás nem jön mindenkinek könnyen. Dr. Konc János nőgyógyász a lombikbébi program lehetőségeiről, menetéről beszélt a Csak csajok műsorában.
Kezdődik a „Scoli-Buli”! A Heim Pál Gyermekkórház Ortopéd Osztályának ÉP KÉZ LÁB alapítványa a 10. „Scoli-Buli”-t rendezi, gerincbetegség miatt fűzőt viselő gyerekek számára.