Taylor Swift szerint nem a szülők, hanem ő neveli rajongóit

Az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine című lapban megjelent 2002-es tanulmányban pedig arról olvashatunk, hogy a kamaszok szívesen választanak maguknak egy-egy hírességet példaképnek, és meggyőződésük, hogy ezek az emberek soha nem tesznek semmi rosszat.

749 tiniből 56 százalék vallotta azt, hogy van példaképe. Ezek 42 százaléka egy szülőjét vagy egyéb rokonát nevezte meg követendő példaként, míg 39 százalékuk valamilyen médiaszereplőt csodál. A legnépszerűbb szerepmodellek a szülők (22 százalék), őket követik a sportolók (18 százalék), majd a testvérek és az énekesek (10-10 százalék). Úgy tűnik, Swiftnek kisebb lehet a befolyása, mint azt hiszi.

Az énekesnő Taylor Swift az amerikai “60 perc” című műsorban elismerte: tudja, hogy hatással lehet néhány tizenéves korú rajongójára, és ezt rendjén lévőnek is találja. “Úgy gondolom, az én felelősségem, hogy tudatosan álljak ehhez a témához. Könnyű lenne annyival elintéznem, hogy 21 éves vagyok, azt csinálok, amit akarok. Sokan szülő hiszi, hogy ő neveli a gyerekeit, ez azonban nem egészen igaz. Valójában minden énekes, aki a rádióban hallható, hatással van az új generációra, ezért sokat számít a szavunk.”

Forrás: