Pálmai Anna: „Azt éreztem, meg fogok halni”

Pálmai Anna imádja a hivatását, és akkor érzi jól magát, ha tele a naptárja szinkron, filmes és színházi feladatokkal. De mi történik, ha túlvállalja magát? Nemrégiben szörnyű helyzettel szembesült.

„Egyszercsak pánikoltam olyan helyzetekben, amelyekben korábban teljesen komfortosan éreztem magam. Amikor régebben hallottam arról, hogy valaki pánikbeteg vagy pánikrohamai vannak, akkor azt éreztem, hogy ez hiszti. De amikor veled megtörténik, akkor rájössz, hogy ez milyen. Volt egy pont, amikor tömegközlekedéssel utazván azt éreztem, hogy soha többé nem tudok leszállni erről a metróról, mert itt fogok meghalni. Ennek nyilván voltak fizikai tünetei: szorított a mellkasom, nem kaptam levegőt – a pánikroham teljesen klasszikus tünetei. Természetesen leszálltam, nagy, mély levegőket vettem az utcán, és jobban lettem, de utána kénytelen voltam azon elgondolkodni, hogy ez miért történt, mi okozta. Túlvállaltam magam vagy olyan élethelyzetben voltam, amit nem akartam és zsigerileg küzdöttem ellene? Talán mindkettő. A pánikroham miatt megijedtem annyira, hogy azt érezzem: nekem ez így nem fog menni tovább és beláttam, hogy többet kell adnom magamnak” – meséli Pálmai Anna a Spirit FM-en is hallható #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával adásának vendége.

A színésznő most már tudatosan igyekszik egyensúlyt tartani a munkája és a magánélete között. Túl van egy lakásfelújításon, amikor csak lehet, a vőlegényével tölti a szabadidejét és egyre többet gondol a családalapításra. Sokat töpreng azon, milyen anyuka lenne.

„Ha a szerelmemre gondolok, akkor egy örök mozgásban lévő, mégis nagyon megnyugtató ember van előttem. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne olyan tempóban folytatódjon az életünk, amilyen most van. Ha egyszer többen leszünk, mint ketten, akkor is egy nagyon lendületes, vagány dinamikája lesz a mi összetartozásunknak. Nem tudom elképzelni, hogy nagyon hosszan begubózzak. Nyilván, amíg az embernek egy pici gyereke van, az egy olyan időszak a legelején, de én a szüleimen is az láttam, hogy nem szűntek meg önmaguk lenni, azért, mert lett egy gyerekük. Lehet, hogy emiatt nekem néha hiányérzetem volt, ha az anyám elment, mert előadása volt, pedig szerettem volna, ha inkább velem lett volna, de hosszútávon mégiscsak hálát érzek, amiért láthattam őt ilyen elhivatottnak. Vagy hogy eltanulhattam, milyen az, amikor ilyen szenvedélyesen csinálsz valamit” – tette hozzá Anna a #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával műsorában.