Nem szép látvány a csontsovány modell

Kamilla Wladyka fotóját azért retusálták, hogy kicsit húsosabbnak tűnjön a Holland and Barrett egészségmagazinjának címlapján.

A turpisságra nemrég derült fény a retusálással kapcsolatos kerekasztal-megbeszélés során, melyet a Leni?s Model Management rendezett, fotósok, szerkesztők, modellek (köztük Jodie Kidd) részvételével.

Jane Druker, a Holland and Barrett egészség magazin szerkesztője beismerte, hogy a lengyel származású Kamilla fényképét módosították, legalább 3 kg-nyi húst varázsoltak rá, mielőtt megjelent az áprilisi szám címoldalán. A szerkesztő elmagyarázta, hogy a modell az egy héttel korábbi szereplőválogatáson még egészségesnek tűnt, a fotózás napján azonban már túl soványnak találták.8140Mikor elkezdtük a munkát, egy csomó olyan ruhát találtunk, amit nem adhattunk rá, mert egyszerűen átütöttek rajta a csontjai.? ? mondta Druker. ?Az arca gyönyörű, de nagyon sovány, így nem tudta hitelesen visszaadni az újságunk ars poeticáját, ami a jó egészségről szól.?

A modell menedzsmentje szerint a lány 34-es méretű ruhákat hord, derékbősége 61 cm. A retusálás után a mérete inkább 38-asnak tűnik. A Holland & Barrett egyelőre nem kommentálta az esetet.

Forrás: