Két kisfiúnak adott életet Céline Dion 2010-10-25 Sztáregészség Megosztás: Tweet Megszülettek Céline Dion ikrei: a világhírű kanadai énekesnő pár napja adott életet két kisfiúnak a floridai St. Mary kórházban. Az egyik kisfiú 2550, a másik 2380 grammos súllyal jött világra, és mindketten jól vannak. Mivel a kiíráshoz képest egy hónappal korábban érkeztek, néhány napot azért inkubátorban töltenek el. A szülők még nem döntötték el, hogy milyen nevet adnak a gyerekeknek. A 42 éves énekesnőt már hétfőn befektették orvosai a kórházba, hogy megakadályozzák a koraszülést. Végül szombaton, helyi idő szerint negyed 12 előtt pár perccel császármetszéssel világra segítették az ikreket. “Céline, férje, René Angelil és fiúk, René-Charles a hetedik mennyországban érzi magát” – közölte az énekesnő szóvivője a People magazinnak adott nyilatkozatában. Céline Dion már régóta szeretett volna kistestvért fiának, a most 9 éves René-Charlesnak. Lombikprogramban vett részt, és csak a hatodik kísérlet sikerült. René-Charles is lombikbébi. Ennek az az oka, hogy Dion férje, René Angelil 11 évvel ezelőtt daganatos betegség miatt kemoterápiás és sugárkezelésen esett át. A későbbeni gyermekáldás érdekében a férj spermáját lefagyasztották a kezelés előtt. Az ötszörös Grammy-díjas Céline Dion a világ egyik legsikeresebb énekesnője, albumok tízmillióit adta el. 2008-ban a nyolc év óta első világkörüli turnéjának bevételei 325 millió dollárt tettek ki. A sztár 2003-tól 2007 decemberéig tartó fellépéssorozatán a Las Vegas-i Caesar,s Palace-ban 385 millió dollárra tett szert. A tervek szerint 2011 márciusától újabb három éven keresztül lép fel a Caesar,s Palace-ban. Forrás: