Dr. Sirák András 2012-03-07 Szakértők Megosztás: Tweet háziorvos 1948. október 30-án születtem Budapesten. 1967-ben érettségiztem a Budapesti Piarista Gimnáziumban. 1967-68 között egy évig mentőápoló voltam az Országos Mentőszolgálatnál. 1968-74 között végeztem az orvosegyetemet Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. 1974-80 között a Fejér megyei Csákberény községben voltam körzeti orvos. 1980-tól jelenleg is folyamatosan körzeti, majd háziorvos vagyok Velencén. 1980-ban általános orvostanból, 1996-ban háziorvostanból sikeres szakorvosi vizsgát tettem. 1986 óta folyamatosan oktatok a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékén, majd a szegedi és pécsi orvostudományi Egyetem Családorvosi Intézetében. Az oktatás a graduális a rezidens és a posztgraduális képzésre egyaránt kiterjed. Az oktatással kapcsolatosan eddig négy átdolgozott kiadásban jelent meg a háziorvosok és rezidensek számára írt „Sürgősségi betegellátás” című könyvem,. Eddig 12.000 példányban fogyott el, jelenleg az 5. kiadáson dolgozom. 1990 óta jelenleg is folyamatosan dolgozom részállásban kivonuló mentőorvosként a Budapesten futó Máltai Rohamkocsin. 1990 óta jelenleg is folyamatosan Fejér megye háziorvos szakfelügyelője vagyok. Feleségem, dr. Szigeti Margit háziorvosként dolgozik a közeli Sukoró községben. Négy gyermekünk és nyolc unokánk van. Miért is kaptam az Astellas díjat? Ma is azt hiszem, a véletlenek összjátéka volt, én meg csak egy epizódfigura voltam a nagy forgatagban. 2006 augusztus 25-én a székesfehérvári Sóstói Stadionban játszották a Hair-t. A nézőtéren 4-5 sorral felettünk egy velem egyidős férfi összeesett, leállt a vérkeringése. A fele-sége kiabálni kezdett: nincs itt egy orvos, meghal a férjem. Egy percen belül négyen voltunk mellette, két nagyon ügyes intenzíves nővér, egy mentőtiszt hallgató meg én. Megpróbáltuk újraéleszteni, ezt 13 percig csináltuk minden eszköz nélkül, amíg a rohamkocsi odaért. A be-teg teljesen felgyógyult, még évekig dolgozott utána, azóta is jó barátságban vagyunk egymással. Köszönet az ügyes nővéreknek, meg a mentőtisztnek. Én most is úgy érzem, ezt bárki más, aki egy kicsit is ért a mi szakmánkhoz ugyanígy csinálta volna, nem történt semmi külö-nös. A díjat meg a szívem mélyén már rég megosztottam azokkal, akikkel együtt dolgoztunk a helyszínen. A beteg élete túl sok véletlen szerencsés összjátékán múlt, bár én inkább úgy fo-galmazom: velünk volt a Gondviselés. Forrás: