Újabb pelenka adományok!

Joubert Lászlóné Krisztina a Katolikus Karitász gazdasági vezetője az újabb pelenka adományokat felajánló programról beszélt a Csak csajok műsorába

Magyarországon jelenleg több ezer család él hátrányos helyzetben és a sajnos a munkanélküliségi ráta sem csökken. Egyre több az olyan család, akiknél az is komoly gondot jelent, hogy a mindennapi élethez szükséges élelmiszereket, háztartási cikkek előteremtésék.

A kisbabákat is nevelő családok egy részében a pelenka is ebbe a körbe tartozik. A baba korától függően napi 5-10 pelenkát is el lehet használni, ami felszorozva, akár havi 15 ezer forintos költséget is jelenthet.

A korábban nagy sikerrel végrehajtott jótékonysági eseményt újból megismételte a Katolikus Karitász a pelenkákat gyártó cég és az azokat forgalmazó üzletlánc. Az együtt a babákért kampány ismét a hátrányos helyzetű kisgyermekes családok megsegítését tűzte ki célul. A kampány során újabb 262 családon segítenek a szervezők a Katolikus Karitász által készített korábbi felmérés alapján.

Joubert Lászlóné Krisztina konkrét számot, felmérést nem tud mondani arra vonatkozóan, hogy összesen hány ilyen rászoruló család élhet Magyarországon. Inkább onnan lehet megközelíteni a problémát, hogy mi vezet ahhoz, hogy egy család rászorulónak minősül. Ilyen lehet, hogy valamelyik szülő elveszíti az állását, ha betegség, baleset, haláleset áll be a családba, valamilyen természeti katasztrófa sújtja a családot.

„Az alapgondolata a kampánynak, hogy minden üzlet felvállalja a keresztapai szerepet egy-egy elszegényedett családnál.„ – magyarázza Kanyó Roland az üzletlánc PR menedzsere – „Megpróbálunk pelenka mennyiségekkel segíteni. A lényeg az lenne, hogy fél évre elég pelenka mennyiséggel tudjuk a rászorulókat támogatni.”

Forrás: