Gyengébbek a mai lányok a nagyinál 2013-01-28 Női egészség Megosztás: Tweet Az emberiség egyre gyengül, és bizonyítékok támasztják alá, hogy a mai fiataloknak egyszerűen nincs akkora izomerejük, mint szüleiknek, nagyszüleiknek. A nyugati országokban az emberek izom állóképessége – azaz az ellenállással szembeni összehúzódás képessége – 8-10 százalékkal kisebb mint a nyolcvanas években, állítja Dr. Grant Tomkinson, a University of South Australia vezető egészségtudományi oktatója, aki régóta tanulmányozza a fitnesz trendeket. Kiderült az is, hogy leginkább a nők érintettek a problémában. Sammy Margo londoni fizikoterapeuta szerint elképesztő mennyiségű gyenge nő van, szinte nulla izomerővel. Vannak olyan vékony nők, akiknek semmilyen izomzat nem támogatja a gerincét, és ott a másik véglet, a túlsúlyos hölgyek, akiknél a zsír alatt szintén nem lehet izmokat felfedezni. A jelenségre magyarázatot ad az a tapasztalat, hogy a nők inkább vékonynak, mint erősnek akarnak látszani – mondta Ken Fox, a University of Bristol egészségtudományi professzora. Keveset esznek, keveset tornáznak, és emiatt nagyon gyenge az izomzatuk, ami nem egészséges. Az ülőmunka és a nem megfelelő fehérjebevitel szintén felelős a hölgyek gyengeségéért. Forrás: