A menopauza életmódterápiája – Tegye elviselhetőbbé a változókori tüneteket!

A menopauza hosszabb folyamat, mint gondolnák, akár 10 évig is eltarthat. Bizonyára mindenki hallott már a változókori tünetegyüttesről, a hőhullámok, alvászavarok, fokozott verejtékezés és hangulatingadozások jelentkezéséről.

Bár a tünetek hormonális okokra vezethetők vissza, ám elviselhetővé lehet tenni ezt az időszakot. Dr. Margitai Barnabás, a Nőgyógyászati Központ változókori tünetekkel, menopauzával is foglalkozó szakorvosa összefoglalta, hogyan csökkenthetők a kellemetlen panaszok.

Hormonális változások a zavaró tünetek hátterében

Az első tünetek jelentkezésétől a menopauza bekövetkeztéig, az utolsó menzesz elmaradásáig több év is eltelik. Ezután szabályos menzesz már nem jelentkezik. A menopauza kialakulása és előrehaladása során három szakaszt különböztetünk meg (premenopauza, perimenopauza, posztmenopauza). Az egyes szakaszokat eltérő hormonszintek jellemzik, melyek változása lassú, de folyamatos. Eleinte csupán a progeszteron szint csökken, a tüszőérések elmaradnak. Később az ösztrogéné is csökken, mely a jól ismert tünetek kialakulását okozza. Ekkor gondolnak a nők először arra, hogy a változókorba léptek. A posztmenopauzában, a szubjektív panaszok már jellemzően megszűnnek, de ekkor más kórképekhez, szív-, érrendszeri betegségekhez, csontritkuláshoz kapcsolódó tünetek jelentkeznek.

A menopauza terápiája: gyógyszer + életmód

A menopauza tüneteire a legtöbben egyfajta elkerülhetetlen rosszként tekintenek, mely ellen felesleges küzdeni, „hiszen a korral jár”. Kétségtelen, a változókor elkerülhetetlen, azonban a mindennapokat megnehezítő panaszokkal nem szükséges együtt élni. Erre két megoldás is létezik, melyeket optimálisan kombinálva lehet alkalmazni.

klimax

Fotó: 123rf.com

Gyógyszeres terápia

A hormonterápia első hallásra sokak számára riasztóan hangzik. Ma már olyan készítmények vannak forgalomban, melyek előiratuk betartása mellett biztonsággal alkalmazhatók. A terápiát megelőzően teljeskörű állapotfelmérést végez az orvos, beleértve az érelzáródás kockázatát, daganatos betegségek vagy azok kórmegelőző állapotainak meglétét.

A hormonpótló kezelés segítséget nyújt a közepesen súlyos és súlyos panaszok jelentkezése során. Nem csak a menopauza okozta tüneteket enyhíti jelentősen, de mérsékli a szív-és érrendszeri betegségek és a csontritkulás kialakulását is- mondja dr. Margitai Barnabás, a Nőgyógyászati Központ menopauza tünetegyüttessel is foglalkozó szakorvosa.

Életmódterápia

Az egészséges életmód csökkenti a szükséges gyógyszerek mennyiségét. Ha valaki figyel az életmódjára, betartja az ajánlásokat, akár gyógyszerek nélkül is jelentős javulást érhet el a vonatkozó, nagy esetszámú tanulmányok alapján. Melyek ezek?

  • Mozogjon rendszeresen, hetente legalább 150 percet, hetente 5 napot. Ez nem csak a súlyfelesleg leadásában segít, de javítja a stressztűrő képességet, mérsékli a hangulatingadozásokat, csökkenti a hőhullámok súlyosságát, intenzitását.
  • Legyen változatos az étrendje, kerülje a finomított pékárukat, az előre elkészített és a magas cukortartalmú ételeket! Részesítse előnyben a vérnyomáscsökkentő (DASH) vagy a mediterrán diétát, mely sok zöldséget, gyümölcsöt, rostot és telítetlen zsírokat, olívaolajat tartalmaz. Ezek csökkentik a szívbetegségek kockázatát, segítik az optimális testsúly elérését.
  • A túlzott sóbevitel emeli a magasvérnyomás kockázatát, mely az ösztrogén szint csökkenése miatt is emelkedett. Éppen ezért csökkentse sóbevitelét.

Fotó: 123rf.com

  • Szedjen D-vitamint! A megfelelő D-vitamin ellátottság a csontritkulás kialakulásától védi, annak előrehaladását lassítja.
  • Az ösztrogén szint csökkenése vizelettartási zavarokat is okozhat, ronthatja az együttlét minőségét. A medencefenék izmainak tornája és a helyi ösztrogén kezelés a terápia fontos elemei.
  • Enyhébb tünetek esetén növényi ösztrogéneket tartalmazó készítmények is segíthetnek a tünetek mérséklésében.

Hüvelyszárazság, égő érzés, gyulladás – intim panaszok menopauza után

Forrás: