Vegyszermentes sterilizálási eljárást fejlesztettek ki

Hatékony, vegyszermentes, nanotechnológiai eljáráson alapuló sterilizálási eljárást fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem, a Nanocolltech Kft. és a GE Hungary Kft. kutatói.

Buzás Norbert, a Szegedi Tudományegyetem innovációs igazgatója az eljárást bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az innovatív megoldás legnagyobb előnye, hogy a betegségeket okozó mikroorganizmusokat – vírusokat, baktériumokat, gombákat – a levegőből, valamint a padló- és falfelületekről is egyszerre, komplexen távolítja el.

A közösségi helyiségekben, így például az óvodákban, iskolákban, fürdőkben, de kiváltképp a kórházakban, orvosi rendelőkben a vírusok és baktériumok elszaporodnak, így az ott jelenlévők nagyobb eséllyel fertőződhetnek meg. A mindennapi sterilizálást eddig vegyszeresen klórtartalmú tisztítószerekkel oldották meg, ami egyrészt ártalmas az egészségre, másrészt bizonyos esetekben hatástalan.

A szakember elmondta, a fotókatalízisen alapuló új megoldás a látható fény felhasználásával alkalmas a levegő vírus- és baktériummentesítésére oly módon, hogy a nanorészecskékkel bevont reaktív felületek lebontják a rájuk kerülő szerves anyagokat.

szervek%2528134%2529

A rendszer több módon alkalmazható. A GE Hungary Kft. olyan – szabadalommal védett – fényforrásokat fejlesztett ki, amelyek a világítás során keletkező hulladékhőt hasznosítva áramoltatják a levegőt, miközben megtisztítják azt. A fotókatalizátorok festékekben és lakkokban is használhatók, így alkalmasok falfelületek bevonására. A Graboplast Kft.-vel karöltve pedig elkészült a padlófelületeknél használható megoldás.

Buzás Norbert elmondta, jelenleg a réteg tartósságát vizsgálják, és ezzel párhuzamosan az újabb alkalmazási lehetőségeket kutatják, így például azt, miként használható uszodafestékek esetében a megoldás a víz fertőtlenítésére.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.