Sikeres adventi összefogás

Bár egyetlen hívás csak 250 forint adományt jelent, széles körű összefogásban bízik a Ökumenikus Segélyszervezet.

Egy hete, advent első vasárnapján indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Az ünnepi összefogáshoz bárki könnyen csatlakozhat a 1353-as adományvonal tárcsázásával.

Az első hét folyamán 30 ezer telefonhívás érkezett. A Segélyszervezet köszöni az eddig érkezett adományokat és azt kéri, aki tudja, adja tovább: az adományvonal egész adventben folyamatosan hívható, és minden hívás segít!

„A hívásonkénti adomány mértéként azért csupán 250 forintban határoztuk meg, hogy tényleg mindenki csatlakozhasson az összefogáshoz. Azon túl, hogy ma – amikor szinte mindenkinek mindig keze ügyében van a mobiltelefonja – ez a legegyszerűbb módja az adományozásnak, számunkra az is fontos érték, hogy tudjuk: a szolgáltatók által átutalt összeg több tízezer ember bizalmát, szeretetét és segítőkészségét jelenti. A kétszázötvenforintok összeadódnak és együtt fontos hozzájárulást jelenthetnek a Segélyszervezet rászorulókért végzett egész éves munkájához: ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek.” – mondta el Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatója.

gyermekneveles1

Az adománygyűjtés célkitűzéseiről

Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! – a gyűjtés jelmondata magában foglalja az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves munkáját átható törekvését is: a nélkülözők nehézségeinek enyhítése mellett sorsfordító esélyt, kitörési pontot szeretne nyújtani a szegénységből.

A Segélyszervezet intézményein és országos segélyközpontján keresztül több tízezer embertársunknak segít. Egész éves munkája során az Ökumenikus Segélyszervezet többek között élelmiszerrel, ruhával, tűzifával, gyógyszerrel, tanszerrel támogatja a nélkülöző családokat; étellel, melegedővel, szálláslehetőséggel segíti a fedélnélkülieket.

A Segélyszervezet szociális és fejlesztési központjai felzárkózást segítő programokkal támogatják a nehéz sorsú gyermekeket; képzéssel, tanácsadással nyújtanak segítséget a hátrányos helyzetű álláskeresőknek a munka világába való visszakerülésben.

Forrás: