Összefogás koncert – SYMA Csarnok

Nem mindennaposak mostanában a szolidaritási összefogások. Pedig minden korábbinál nagyobb szükség lenne, hogy jobban figyeljünk másokra, vegyük észre és tegyünk is, ha valaki bajba kerül.

A magyar újságírók példamutató összefogása egy viszonylag szűk szakmában, a sajtóban (egykor) dolgozók rászorultjaira hívta fel a figyelmet. Azokra, akik valamikor maguk irányították a köz érdeklődését, azonban az új technológiák térnyerése, vagy éppen az átalakuló munkaerő piaci körülmények, tegyük mindjárt hozzá a szakma felhígulásának következményeként  – kiszorultak a sajtóból, vagy éppen betegségük akadályozza kereső képességüket.

A szervezők: a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Protestáns Újságírók Szövetsége, a Tudományos Újságírók Klubja és a Magyar Sportújságírók Szövetsége kezdeményezéséhez kitűnő énekesek, zenészek csatlakoztak.

osszefogunkkoncert_640

Keresztes Ildikó két dal között megköszönte azoknak az újságíróknak a közreműködését, akik a műfajt, és őt magát is sokat segítették a nyilvánosság eszközeivel az énekesi karrierjében.

Balázs Fecó retróblokja a részvevők, túlnyomós ötvenesek-hatvanasok, fiatalkori emlékeit idézte, akárcsak Jankai Béla és Benkő László virtuóz orgona duettje. Mihály Tamás hangja ugyan gyakran félresiklott, huszonéves zenekara azonban nagy tehetségeket villantott. Az est ragyogó pontja volt Pásztor Anna előadása, miként Caramel is – az új generáció képviselőjeként – énekesi virtuozitásával bűvölte el a hallgatóságot.

osszefogunk_640

Oláh Ibolya a tőle elvárt vadócságával aratott sikert, mintsem dallamtalan számaival. Vajon mikor talál már magához való zeneszerző(ke)t a népszerű énekesnő? A Republic professzionális blokkja zárta a programot. A huszonhárom éves zenekar a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő értéke.

Nem tudjuk, hány forint gyűlt össze a kitűnő koncert eladott belépőjegyeinek árából (5800 ft/db). Nem mellékes a rászorultak támogatása szempontjából. Legalább annyira jelentős azonban maga a kezdeményezés, amely a közöttünk, velünk élő embertársainkra hívja fel a figyelmet, a segítést a támogatás és a szolidaritás szándékával. Ez az összefogás példa is lehet a mai időkben.

Forrás: