Munkahelyi pornó és szexuális zaklatások miatt mondott fel a nő

Egy angol nő, aki a HBOS banknál dolgozott azt állítja, azért kényszerült otthagynia állását, mert a férfikollégák túl sokat nézték az internetes pornóoldalakat és szexuálisan zaklatták.

A 38 éves Hayley Tansey azért lépett ki az évi 39 000 fontnyi (közel 12 millió forint)összeget fizető álommunkahelyéről, mert nem volt képes leküzdeni a férfikollégák szexuális töltetű figyelméből fakadó kellemetlenségeket.

A brit nő 17 éve dolgozott a cégnél, és úgy tervezte, innen megy majd nyugdíjba, hiszen szép karriert futott be a vállalatnál. Azonban az évek folyamán az online pornográfia dolgozókra gyakorolt hatása kezdett egy veszélyes irányba haladni, ami, Hayley Tansey szerint mára teljesen kontrollálhatatlanná vált. A férfi kollégák ugyanis naphosszat nézegetik a különböző pornóoldalakat, a női munkatársakat pedig szexuális vonzerejük alapján grafikonokon értékelik.2793A fiatal nővel többször előfordult az is, hogy egyes férfikollégák, pl. kiküldetéseken, munkaügyi utakon kikezdtek vele, később pedig az elutasító választ követően szexuális tartalmú telefonokkal, üzenetekkel bombázták. De az ilyen utak során a szexuális irányú zaklatások egyes esetekben sokkal messzebb is elmentek, ami végül arra késztette Tanseyt, hogy elhagyja munkahelyét.

Az okozott érzelmi károk, a szexuális zaklatás és diszkrimináció nyomán keresettel élt, amelyben 604 000 fontot követel. Az ügy ma még folyamatban van.

Forrás: