Mi történt a H1N1 vakcinával?

2010. augusztus 10-e piros betűs napként vonult be az egészségügy történetébe, ez volt ugyanis az a nap, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette a 2009-es H1N1 influenza világjárvány végét.

Szakértők szerint a vírus sokkal kevésbé volt veszélyes, mint azt először gondolták. Eddig a világtörténelem során rengeteg influenza világjárványt jegyeztek fel, a legsúlyosabbat 1918-ban, ennek során ugyanis világszerte húsz-negyven millió ember vesztette életét.

A 2009-es H1N1 járvány, ha másra nem is, arra biztos jó volt, hogy tesztelje a világ közegészségügyi hatóságainak felkészültségét és hozzáértését. A vizsgálatok során kiderült ugyanis, hogy a legnagyobb országok, köztük az Egyesült Államok is, képtelenek voltak a megfelelő mennyiségű ellenanyag kifejlesztésére és előállítására.

Az oltás a legfontosabb fegyver a vírusos megbetegedésekkel szemben, ezzel ugyanis viszonylag hamar teljes védelem érhető el, és ha elég embert oltanak be, a potenciális hordozók száma is lecsökken.14763A vírus először 2009. márciusában került a figyelem központjába. Ekkor a szakértők úgy gondolták, hogy a vírus Délkelet-Ázsiából származik, így a nyugati országoknak elegendő idő áll rendelkezésükre, hogy kifejlesszék és legyártsák a szükséges oltásmennyiséget.

Sajnos ez nem így történt, hiszen a gyártás idején a járvány már rég túl volt a csúcsán, így jelenleg összesen hetven millió adag felesleges H1N1 vakcina áll rendelkezésünkre.

Az Egyesült Államokban a felnőttek mindössze húsz százaléka és az egészségügyi dolgozók fele oltatta be magát, az általános közvélemény ugyanis az oltás ellen foglalt állást. Az Oltási Szabályzatok Szakértői Bizottsága (ACIP) ennek ellenére hat hónapos kor felett továbbra is mindenkinek ajánlja az oltást, hiszen a vírustörzs a kevésbé veszélyeztetett csoportokban is súlyos betegségeket okozhat.

"Fontos tehát, hogy beoltassuk magunkat, de azt is figyelembe kell venni, hogy az vakcinák száma egyenes arányban álljon a lakossági igényekkel, különben ismét olyan helyzetbe kerülhetünk, mint a H1N1 vírus elleni oltás esetében" – foglalták össze a kutatók.

Forrás: