Ma akár 30 fok is lehet

Délelőtt még az ország döntő részén napos idő lesz – bár a Nyugat-Dunántúlra már ekkor is érkeznek felhők, később nyugat felől egyre több, majd vastagabb felhőzet vonul fel.

Délutántól az Alpok irányából előbb az Észak-Dunántúlra sodródnak be záporok, estefelé már az Északi-középhegységben és a Balaton környékén is megjelenhetnek, sőt egy-egy zivatar is lehet. A déli szél napközben többfelé megerősödik, a Kisalföldön néhol viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul. Késő estére 17, 23 fokig hűl le a levegő.

A hazánktól északra vonuló frontok éppen csak érintik északi területeinket, továbbra is meleg levegő áramlik fölénk, így a magasban zajló több fokos melegedés miatt az időjárás-változásokra érzékenyeknél a melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek. Fejfájás, migrén léphet fel, a fáradékonyságnak, levertségnek is lehetnek légköri okai. A reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál.

Forrás: met.hu