Kristálytiszta levegő erős napsütéssel

Időjárási front nem lesz felettünk; a szerdán fölénk áramló száraz és kristálytiszta levegő mellett erős lesz ugyan a napsütés, de ennek ellenére kissé hűvös marad az idő. A Dunántúlon akár viharos lökésekkel kísért szél a hőérzetet jelentősen ronthatja, ezért figyelünk oda az öltözködésre, mert könnyen megfázhatunk.

Komfortosabb hőérzetet a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén élők tapasztalhatnak, errefelé ugyanis gyengébb lesz a szél. Tartós, a légkört átmosó esőzés híján a pollenkoncentráció emelkedése valószínű. Délelőttig többnyire gyengén felhős vagy derült lesz az ég, az Alpokalján, az Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld déli, délkeleti részén fordulhatnak elő felhősebb körzetek. Napközben gomolyfelhős, napos idő lesz, a Tisza vonala mentén, illetve néhol az Alpokalján az erőteljesebb felhősödés mellett egy-egy zápor is kialakulhat.

felhos_ido1

A gomolyfelhők estére feloszlanak, kiderül az ég. Az északnyugati szél élénk, napközben többfelé erős lesz, az Észak-Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, derült területeken egy-két fokkal hidegebb lehet, talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 17 fok között valószínű.

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig:

Kezdetben derült, száraz időre számíthatunk, majd délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az időszak második felében erősen felhős vagy borult lesz az ég. Szombaton szórványosan, vasárnap többfelé várható eső, zápor.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a csütörtöki -1, +5 fokról az időszak második felére 6, 11 fokig emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken még 18 és 22 fok között alakul, majd vasárnapra 11, 16 fokig csökken.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. április 18. 15,8 °C +4,8 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 28,7 °C (1920) legalacsonyabb hőmérséklet: -4,2 °C (1955)

Forrás: met.hu