Hidegfronti hatásra számíthatnak a frontérzékenyek

Hajnalig erősen felhős vagy borult marad az ég, sokfelé esővel, záporral, sőt a magasabban fekvő helyeken reggelig havas eső, leginkább a Mecsekben havazás is lehet.

Kora reggeltől északnyugat felől gyors ütemben felszakadozik a felhőzet, a délelőtt folyamán az összefüggő csapadékzóna Erdély felé elhagyja az országot. Mögötte napközben gomolyfelhők képződnek, felhőátvonulásokra számíthatunk futó záporokkal, néhol jégdarával, illetve a hegyvidéki területeken hózáporok is kialakulhatnak, elsősorban a Balassagyarmat-Szeged vonaltól keletre. Napnyugta után egyre nagyobb területen kiderül az ég, felhősebb területek ekkor már csak a Tiszántúlon és a Nyugat-Dunántúlon lehetnek. A sokfelé erős északnyugati szelet kora reggelig viharos lökések kísérik, majd délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet országszerte 8, 9 fok körül valószínű.

Hidegfronti hatásra számíthatnak a frontérzékenyek

Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A megszokottnál hosszabb lehet a reakcióidő, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. A felső légúti hurutos megbetegedések száma megnőhet hidegfronti hatásnál, számítani lehet asztmatikus rohamok fellépésére. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is.

idojaras4

Várható időjárás az ország területén szerda estig:

Hajnalig erősen felhős vagy borult marad az ég, legfeljebb átmeneti szakadozások lehetnek az összefüggő felhőtakarón. Sokfelé számíthatunk esőre, a déli megyékben intenzív záporok is lehetnek, sőt az esti időszakban a Dél-Dunántúlon – ahol területi átlagban is jelentős csapadékra készülhetünk – az ég is megdörrenhet. Az éjszaka második felében a magasabban fekvő helyeken havas eső, főleg a a Mecsekben havazás is lehet. Kora reggeltől északnyugat felől gyors ütemben felszakadozik a felhőzet, a délelőtt folyamán az összefüggő csapadékzóna Erdély felé elhagyja az országot. Mögötte napközben gomolyfelhők képződnek, felhőátvonulásokra számíthatunk futó záporokkal, néhol jégdarával, illetve a hegyvidéki területeken hózáporok is kialakulhatnak, elsősorban a Balassagyarmat-Szeged vonaltól keletre. A délnyugati szél estétől északnyugatira fordul, megerősödik, a front átvonulásakor éjjel átmenetileg nagy területen viharos szélrohamok is lehetnek. A szél tartós mérséklődése szerda délutántól várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán országszerte 8, 9 fok körül valószínű.

 

Forrás: met.hu