Rák – Fókuszban a megelőzés

Magyarországon 2018-ban összesen 33.250 fő halt meg daganatos megbetegedések következtében (bőrdaganatok nélkül), így a kedvező trendek ellenére is még mindig minden 4. magyar ember daganatos megbetegedésekben hal meg.

A Rákellenes Világnapot (World Cancer Day) 20 éve február 4-én tartják meg. Az idei év a cselekvés éve, az év mottója pedig az „Ez vagyok, és ezt teszem” (I am and I will). E szlogen jegyében indít kampányt az idén 30 éves Magyar Rákellenes Liga is, a megelőzés fontosságát és a rákbetegek megsegítését középpontba állítva.

A nők esetében a mellrák önmagában több mint az esetek egynegyedéért (25,4%) felelős, a három leggyakoribb daganat – mell, vastagbél, tüdő – pedig az összes eset majd felét (43,9%) adja ki.

Női megbetegedések

% az összes daganaton belül

Emlő

25,4

Vastagbél

9,7

Tüdő

8,8

Méhnyak

6,9

Pajzsmirigy

6,3

Méhtest

5,3

Gyomor

4,3

Petefészek

3,6

Máj

3

Non-hodgkin lymphoma

2,7

A férfiak körében leggyakoribb daganattípus a tüdő önmagában 15,5%, a három leggyakoribb daganat – a tüdő, a prosztata és a vastagbél – pedig az összes daganatos megbetegedés 44,4 százalékáért volt felelős.

Férfi megbetegedések

% az összes daganaton belül

Tüdő

15,5

Prosztata

14,5

Vastagbél

11,4

Gyomor

7,8

Máj

6,8

Húgyhólyag

4,8

Nyelőcső

4,5

Non-hodgkin lymphoma

3,2

Vese

2,9

Leukémia

2,8

A rákbetegségek egyharmada korai felismeréssel, rendszeres önvizsgálattal és szűrővizsgálatokon való részvétellel megelőzhető lenne. A kialakulásuk kockázatát tekintve a friss kutatási adatok szerint a genetikai mutációk a daganatok kialakulásának maximum 10 %-ában játszanak szerepet, miközben a dohányzás és az alkoholfogyasztás bizonyítottan az esetek kialakulásának 27%-ban közrejátszanak.

Fontos kérdés, hogy mit tehet az egyén az egészségéért, ezért érdemes mindenkinek végig-gondolni az alábbi kérdéseket:

  • Mit tehetek, és mit kell tennem azért, hogy csökkentsem a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát?
  • Mit tehetek azért, hogy a daganatos betegséget még korai stádiumban felismerjék?
  • Mivel segíthetek a betegségben szenvedőknek?

Fotó: 123rf.com

Mindenki tehet a maga és környezetében élők egészségéért! Az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás mind a rákbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti. A korai felismerés pedig életet menthet, ezért ismerni kell az alábbi nyolc figyelmeztető jelet:

  1. Anyajegyen, szemölcsön látható változások
  2. Indokolatlan fogyás
  3. Nyelési nehézségek
  4. Nem múló köhögés, rekedtség
  5. Érezhető csomó, duzzanat a mellben, herékben
  6. Fekély, sérülés a bőrön, ami nem gyógyul
  7. Véres, szokatlan széklet, vizelet
  8. Szokatlan vérzés, váladékfolyás 

Nem minden daganatos megbetegedés fedezhető fel önvizsgálattal, ezért is fontos a szűrővizsgálatokon történő rendszeres részvétel.

A Liga egyik idei partnere a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE), a Semmelweis Egyetemen működő egyik legnagyobb diákszervezet, amelynek több mint 500 orvostanhallgató tagja. Az Egyesület egyik fő célkitűzése a megelőzés és egészségfejlesztés nyolc fő témakörben. A kardiovaszkuláris- és tumorprevenciós szekció egész évben tart órákat gimnazisták számára a daganatos és szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáról és ezek megelőzésének lehetőségeiről.

A Rákellenes Világnap alkalmából az Egyesület szeretné egy szélesebb réteghez is eljuttatni a legfontosabb üzeneteket. Ennek érdekében plázákban terveznek tájékoztató anyagokat osztani a daganatos betegségek megelőzéséről és leggyakoribb tüneteiről. Az orvostanhallgatók tudását pedig egy pszichoonkológia témájú szakmai előadással tervezik bővíteni.

Szerző: Szigethy Emma

Forrás: https://napidoktor.hu/index