Mióma – Ezt hozhatja a fájdalom és lelki sebeket mellett 2022-03-30 Blog, Mindent a rákról Megosztás: Tweet Egy daganat – még ha jóindulatú is, mindenképpen riadalmat kelt. Ez abban az esetben is igaz, ha az orvosunk biztosít róla, hogy egy jóindulatú sejttömegről van szó, mely a reproduktív korú nők mintegy 80%-nál jelentkezik. A mióma – mert erről van szó – azonban nem csak egy olyan probléma, melyről tudjuk, hogy jelen van, komoly fájdalmat és stresszt is okozhat a nőknek. Kialakulása ellen azonban sokat lehet tenni! A mióma A mióma egy jóindulatú miometrium daganat, mely sajnos elképesztően gyakori. Azon nők körében, akik abban a korban vannak, amikor a gyermekszülésre lehetőségük van 80%-ot érint. A mióma tünetmentesen is jelen lehet, de sajnos akár komoly problémákat is kiválthat. Ez azt jelenti, hogy a mióma igen komoly fájdalmat, alhasi görcsöket és kínzó menstruációt képes okozni. Fontos tisztázni, hogy a mióma jelenléte nem zárja ki a terhesség létrejöttét, ugyanakkor lényegesen növeli a problémák kialakulásának kockázatát. Ezek közt szerepel a koraszülés, a lepényleválás, az idő előtti burokrepedés és a súlyos mértékű postpartum vérzés kialakulásának lehetősége is. Fotó: 123rf.com Lelki oldal A Johns Hopkins Medicine kutatói 57 klinikai vizsgálat adatai alapján arra következtetésre jutottak, hogy a mióma a nőket nagy mértékben képes megterhelni mentálisan is, ráadásul a szociális képességek és lehetőségek jelentős csorbulását is hozhatja magával. A mióma testi tünetei a komoly fájdalom révén ronthatják az életminőséget, mentális terhelése pedig további betegségek kialakulásában is szerepet játszhat – ideértve a szociális fóbiák kialakulását, de a stressz nyomán kialakuló tápanyaghiányos állapotokat és azokkal érkező betegségeket is. Gyógyítás kontra megelőzés “A miómát – abban az esetben, ha panaszokat okoz – kezelni kell. Ez történhet gyógyszeresen, de ez nem hoz végleges megoldást, sokkal inkább a műtéti beavatkozás előtt szokták alkalmazni, mivel a mióma műtétileg távolítható el” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője. Ennek a betegségnek az esetében is igaz, hogy a megelőzés hozhat igazi könnyebbséget. A mióma kialakulásának pontos oka nem ismert, ám tény, hogy létrejöttében jelentős szerepe van a tápanyaghiányos állapotoknak, illetve az azokból kiinduló hormonális problémáknak. Ennek megfelelően az egészséges életmód és a tápanyagpótlás sokat tehet a mióma elkerülése érdekében. Fotó: 123rf.com Napjainkban sajnos pusztán étkezéssel bevinni a szükséges tápanyagokat még kiegyensúlyozott, egészséges étkezés mellett is nehéz, hiszen a stressz, a légszennyezés és sok más romboló hatás is éri a szervezetünket, aminek kivédése többlet energiát igényel. Ehhez pedig több tápanyag is kell, amit, ha a szervezet nem kap meg, kialakulhat a tápanyaghiányos állapot, mely később betegséggé is fajulhat. Érzékeltetés képpen: ma a világon nagyjából minden negyedik ember, mintegy 2 milliárd személy küszködik valamilyen tápanyaghiányos állapottal, és zömmel a fejlett országok lakóiról van szó. A tápanyagpótlás eszköze egy jó vitaminkészítmény lehet, mely alapvetően komplex, azaz sok összetevőt tartalmaz. Ez lehetővé teszi, hogy az egyes anyagok segítsenek másoknak a hasznosulásban (a vas magnézium jelenlétében jobban hasznosul, a réz a cinkében, stb.). A komplexitás mellett a szerves kötések alkalmazása kiemelten fontos, hiszen ezeknél az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet (praktikusan a -citrát és -glükonát kötési formákról van szó). Olvasd el ezt is! Hogyan tudod elkerülni a mióma kialakulását? Forrás: https://napidoktor.hu/index