Jelentős előrelépés a leukémia kezelésében

A daganatos kórképek továbbra is korunk súlyos és talán leginkább rettegett betegségei közé tartoznak, ezért is nagy jelentőségű minden olyan készítmény, amely a daganattal küzdők túlélési esélyeit és életminőségét javíthatja.

Az „Év Gyógyszere 2021” díjjal kitüntetett készítmény a fehérvérűség (leukémia) két típusának, a krónikus limfoid leukémiának (CLL), valamint az akut mieloid leukémiának (AML) a kezelésében hozott jelentős előrelépést. A terápia újdonságértéke a programozott sejthalál újszerű megközelítésében rejlik.

 A fehérvérsejtek vérben és csontvelőben történő kóros elszaporodásával járó betegségeknek ezen két típusa elsősorban az idősebbeket érinti. Hazánkban jelenleg évente 450-500 új CLL, és 400-450 új AML-es beteget diagnosztizálnak.

A 2021-es Év Gyógyszere CLL-ben képes jó életminőség biztosítása mellett a betegek nagy részénél a progressziómentes túlélést meghosszabbítani” – emelte ki a készítmény hatásmechanizmusának ismertetésére felkért szakértő, Prof. Dr. Illés Árpád, a Debreceni Egyetem Hematológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. – „A készítmény forradalmi előrelépést jelent azoknál az AML-es betegeknél is, akiknél valamiért nem jöhet szóba az intenzív kemoterápia, és a betegek egy része számára reményt adhat akár a csontvelő transzplantációra is” – tette hozzá.

sejt, labor, kutatás

A pályázatok értékelése során nem csak a hatásmechanizmus újdonsága számít, hanem az is, hogy mennyire betegbartát és hiánypótló az adott gyógyszer. Az AbbVie készítménye amellett, hogy új megvilágításba hozta a programozott sejthalál szerepét a leukémiák elleni küzdelemben, a kezelésmentes időszakoknak köszönhetően a betegek számára kedvező terápiás alternatívát jelent” – mondta el Prof. Dr. Ferdinandy Péter, az MFT Elnöke, a Semmelweis Egyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója.

A daganatos betegségek, köztük a leukémia, vállalatunk egyik fő kutatási területe, amelyhez kapcsolódóan jelenleg is számos klinikai vizsgálat folyik. Megtiszteltetés számunkra, hogy immár készítményünk is azon innovatív terápiák sorába tartozik, amelyek elnyerhették ezt a kitüntető, nagymúltú díjat. Bízunk benne, hogy a kedvező szakmai fogadtatás mellett az érintett betegek is mind szélesebb körben megtapasztalhatják a kezelések előnyeit” – köszönte meg a díjat Dr. Józsa Gábor az AbbVie Kft ügyvezetője.

Az „Év Gyógyszere” szakmai elismeréssel évről-évre a korszerű, hatékony készítményeket tüntetik ki. Az 1996-ban alapított díj célja, hogy támogassa azon készítmények valamint új terápiás eljárások ismertségét, bevezetését, amelyek a leginkább érdemesek arra. A pályázatok értékelését külső szakértők bevonásával külön Bíráló Bizottság végzi. Az általuk elkészített a szakvélemény ismeretében az MFT Vezetőség javaslata alapján a közgyűlés dönt, adott évben mely készítmény kapja meg a díjat.

Olvasd el ezt is!

Így ismerd fel a leukémiát időben

Forrás: Napidoktor.hu