A fitt tinik okosabbak

A jó fizikumú fiatalok nem csak esztétikailag vonzóbbak, de még az IQ szintjük is magasabb – legalábbis erről számolt be a Proceedings of the National Academy of Sciences. A felméréseket 1,2 millió katonai szolgálatot teljesítő svéd férfivel készítették, akik 1950 és 1976 között születtek. Amikor besorozták őket, a kutatócsoport megvizsgálta mind a fizikai mind az IQ tesztjeik eredményét.

A tanulmány szoros összefüggést talált a fizikai állóképesség és a jobb IQ teszt eredmények között, különösen a logikus gondolkodás és a verbális képességek esetében. Ám arra is fény derült, hogy csak az állóképesség játszik szerepet a jobb IQ teszt eredményekben, az erő nem.

Ha fitt vagy, akkor a szívednek és a tüdődnek is jó a teljesítőképessége, és az agyad is több oxigénhez jut” – mondta Michael Nilsson, a Sahlgrenska Akadémia professzora és a Sahlgrenska Egyetemi Kórház vezető belgyógyásza.

A szakértő hozzátette: Ez egyike lehet azon okoknak, miért látunk egyértelmű kapcsolatot az IQ szint és az állóképesség között, és az izmok erejével miért nem. Belátjuk azt is, hogy egyre több tényezőt fontos figyelembe venni. Ikerpárok vizsgálati adatai alapján a kutatók megállapíthatták, hogy elsődlegesen környezeti tényezők és nem a gének indokolják az állóképesség és a magasabb IQ szint közötti kapcsolatot.

Ezen felül kimutattuk, hogy azok a 15 és 18 év közötti fiatalok, akik javítják a fizikai állóképességüket, ez által javítják a kognitív képességeiket is.” – mondta a Sahlgrenska Akadémia kutatója. A szakértő hozzátette: “Ez egy ok arra nézve, hogy a testnevelés oktatás kiemelten fontos legyen az iskolákban, hiszen ez mindenképp szükséges ahhoz, hogy jól teljesíthessünk matematikában vagy bármilyen más elméleti tantárgyban.”

A kutatók az állóképességi teszteket összevetették az alanyok későbbi társadalmi-gazdasági státuszával. Azok, akik 18 évesen fittek voltak, nagyobb valószínűséggel folytatták tanulmányaikat felsőoktatási intézményben, és sokan közülük jobb állást kaptak.

Forrás: