Ezek lehetnek a COVID utóhatásai

Használjuk ki a nyugodtabb nyári időszakot arra, hogy felkészítsük a szervezetünket a vírusokkal való hatékony megküzdésre – tanácsolja dr. Lohinai Zoltán tüdőgyógyász, a Doktor24 orvosszakértője, aki szerint a koronavírus-járvány új utakat is nyitott az orvostudományban, melyben központi szerep jut a megelőzésnek.

Sokan panaszkodnak, akik átestek a Covid-19 fertőzésen, hogy az egészségük a vírus leküzdése után sem állt helyre egészen. Főként fáradékonyságot, makacs köhögést, gyengébb szaglást és ízérzékelést, esetleg memórizavarokat emlegetnek. Mindezek lehetnek a fertőzés szövődményei, amelyek szűrésére ma már komplex szakorvosi vizsgálatok állnak a rendelkezésünkre. Dr. Lohinai Zoltán szerint a szűrésre még annak is érdemes elmenni, aki enyhe tünetekkel esett át a betegségen, és akinek nincsenek szembeötlő post-Covid tünetei. Akinél pedig súlyos lefolyású volt a betegség vagy aki jellegzetes post-Covidra utaló panaszokat tapasztal, az mindenképpen vizsgáltassa ki magát – számol be a Glamour.hu.

Foto:123rf.com

Kiket érint és mik a tünetek?

„Általánosságban elmondható, hogy a Covid-19 fertőzés hosszú távú szövődményei azokat érintik, akik a betegséget súlyosabb tünetekkel vészelték át. Akinek hosszan tartó magas láza, súlyos tüdőgyulladása volt, kórházban kezelték, magas dózisú oxigént kapott, esetleg lélegeztetőgépre került, illetve akinek egyéb légzőszerveket érintő társbetegségei vannak, annál gyakrabban kell számolni a szövődményekkel is” – mondja dr. Lohinai Zoltán. Aki tehát ilyen tüneteket mutatott, annak gyógyulás után mindenképpen ajánlott megvizsgáltatnia, hogy az esetében nincs-e valamilyen visszamaradt szövődménye a betegségnek. Azoknál is indokolt a kivizsgálás, akik ugyan enyhe vagy közepesen súlyos tüneteket mutattak a fertőzés alatt, azonban még hónapokkal később is küzdenek panaszokkal, de a tüdőgyógyász szerint mindenki nyerhet egy ilyen kivizsgálással, aki átesett a koronavíruson, hiszen lehetnek olyan maradványtünetek is, amelyekre csak később, fizikai terhelés során derülne fény, a szűrés azonban már időben kimutathatja. Mivel alapvetően egy légúti vírusról van szó, a post-Covid leggyakoribb tünetei a száraz köhögés, a fáradékonyág és a mellkasi panaszok lehetnek, de emellett még több más szervet érintő tünetek is mutatkozhatnak.

A Covid szövődményei

A betegség súlyosságától függően sérüléseket okozhat a tüdő szövetében, amely teljesen be tud gyógyulni idővel, de van, hogy a tüdő kötőszöveteinek megvastagodását, átépülését eredményezi. Ilyen esetekben a tüdő nem tud elég oxigént juttatni a szervezetbe vagy megfelelően kitágulni, a beteg úgy érzi, nem tud megfelelő mennyiségű levegőt beszívni. Ez a legtöbb esetben szerencsére csak átmeneti, néhány hónap alatt jelentősen javul, de az is előfordulhat súlyosabb esetben, hogy tartós marad, és úgynevezett post-Covid fibrózis alakul ki. A tüdő érintettsége mellett a koronavírus a szívizomra is kihathat, akár szívizomgyulladást is előidézhet. Emellett a vérrögképződést is elősegítheti, így pedig a mélyvénás trombózis vagy a tüdőembólia kialakulását is (ez utóbbi inkább a betegség akut szakaszában fordulhat elő, de nem kizárható szövődményként sem). Ritkábban a szív mellett egyéb belső szerveket, a májat, vesét, emésztőrendszert is érinthetik a szövődmények, illetve az átvészelt betegség hatással lehet a vérnyomásra is, hiszen a tüdőnek nem csak a légzésben, de a vérnyomás szabályozásában is szerepe van. Idegrendszeri panaszok ritkábban, de ugyancsak előfordulhatnak. Ilyen lehet például a feledékenység vagy a koncentrációs nehézségek. Többen panaszkodnak a szaglás és ízérzékelés romlására is.

„Ez azok számára nagyon kellemetlen lehet, akiknek a szakmája megköveteli a kifinomult szaglást és ízérzékelést, mint például a borászok vagy parfümőrök. Ugyanakkor azért szerencsére a betegek felének a gyógyulás után már megfelelően működnek ezek az érzékszerveik, és a többségnek is a nyálkahártya és az idegek regenerálódását követően megszűnnek a panaszai” – mondja dr. Lohinai Zoltán.

Fotó: 123rf.com

Hogyan zajlik a kivizsgálás és a kezelés?

“Mindenképpen egy alapos állapotfelméréssel kezdjük a betegek kivizsgálását, ahol a betegség lefolyása, a tünetek és az esetleges társbetegségek vannak a fő fókuszban” – mondja dr. Lohinai Zoltán. – „Panaszok esetén először mindenképpen laboratóriumi vizsgálatokat végzünk, amik már adnak egy iránymutatást, hogy merre érdemes tovább vizsgálódni. Ezt követheti az alaposabb kardiológiai kivizsgálás, a tüdőröntgen, légzésfunkció-vizsgálat, esetleg CT. Ha a súlyosabb szövődményeket kizártuk, akkor személy szerint nagyon hasznosnak tartom a terheléses légzésfunkció vizsgálatot, azaz spiroergometriát, egy kellemetlenséggel nem járó állapotfelmérést, melynek során egy futógépen kell a páciensnek gyalogolnia vagy futnia, miközben figyeljük a szervezet oxigénfelvételét és a tejsavképződést. Ezzel a részletgazdag vizsgálattal egyedülálló módon fény derülhet többek között arra is, hogy egy post-Covid fáradtság okát a szívben, a tüdőben vagy az izmok fáradásában kell-e keresnünk.”

A post-COVID kezelés az adott tünetre, illetve szervre specifikusan történik, trombózisgyanú esetén például ideiglenesen vérhígító alkalmazása válhat szükségessé. A tüdőt érintő szövődményeknél azonban fontos tudni, hogy azok nem feltétlenül vagy nem csak gyógyszerekkel kezelhetők, hanem például speciális légzőgyakorlatokkal is. „Ezek a gyakorlatok segíthetnek azt a váladékot is felszakítani és kiüríteni, amit a tüdő magától nem tud, emellett pedig hatásukra a tüdő kapacitása és még az általános jóllét is javítható, energikusabbak lehetünk. Ráadásul az egyszerű gyakorlatokat az orvos is meg tudja tanítani, és a beteg az otthonában is végezheti őket.”

Fotó: 123rf.com

A jövő a megelőzésé

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy használjuk ki a nyári időszakot arra, hogy felkészítsük szervezetünket az őszre és télre, amikor ismét többféle vírus betegíthet meg minket. Ehhez a rendszeres sport mellett a fent említett légzőgyakorlatok is hozzájárulhatnak, de az is nagyon fontos, hogy kezeltessük a légúti panaszokat okozó megbetegedéseinket, mert ha nem foglalkozunk velük, akkor fokozottabban vagyunk kitéve az alsó- és felső légúti megbetegedéseknek, és azok esetleges szövődményeinek is. Az allergiát, az asztmát, a refluxot, illetve az ezekre a betegségekre utaló enyhe tüneteket is vizsgáltassuk ki. Dr. Lohinai Zoltán szerint az orvostudományban a megelőzésre került a hangsúly, és fontos, hogy egyéni szinten is motiváltak legyünk, és tegyük meg a szükséges lépéseket, hogy egészségesebbek maradjunk. Ez a megfelelő étrend és a rendszeres testmozgás mellett a szűrővizsgálatokon való részvételt, és a krónikus betegségeink megfelelő karban tartását is jelenti. Ahogyan az elmúlt másfél évben remélhetőleg megtanultuk a higiéniai szabályok betartását, úgy tanuljuk meg azt is, hogyan figyeljünk oda az egészségünkre, hogy egy esetleges újabb Covid-hullám esetén, vagy más vírus ellen már sokkal felkészültebb legyen a szervezetünk.

 

Poszt-Covid – Emiatt fordulunk tüdőgyógyászhoz

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.