Ez a vakcina véd az indiai variáns ellen, de harmadik adag is kell majd belőle

Németországban külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy újabb oltásokra is szükség lesz az egyik vakcinából, ami az indiai variáns ellen is hatásosnak látszik.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és “nem aggódnak”, arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, “vuhani” változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették – mondta.

Az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezik szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ugur Sahin Németországban dolgozó külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az “irigység kultúrájának” kialakulásához vezethet, ha túl korán és “diszkriminatív” módon – az oltással nem rendelkezőket az oltással rendelkezőktől hátrányosan megkülönböztetve – lazítják a járványügyi korlátozásokat.

“Európában majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya” – mondta. Hozzátette, hogy Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást. A szakember hangsúlyozta azt is, hogy “nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt.

Arról is beszélt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között, később pedig valószínűleg emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente.

Egy adag vakcina akár felére is csökkenti a fertőzés továbbadásának esélyét

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.