Uszoda és kád: veszélyes baktériumok helye lehet

Mire kell vigyáznunk?

A medencék, kádak és a vizes játszóterek szinte egyet jelentenek a kellemes nyári szórakozással – ám sajnos veszélyes baktériumok tanyái is lehetnek, agresszív és súlyos betegségeket okozva.

Bár a medencékről és kellemes úszó, pancsoló helyekről a felhőtlen pihenés és szórakozás jut eszünkbe, fontos tudnunk, hogy itt akár veszélyes baktériumok is leselkedhetnek ránk. Bizonyos esetekben nemcsak komoly betegségeket válthatnak ki, hanem akár halált is okozhatnak – figyelmeztetetnek amerikai egészségügyi tisztviselők. A vízből eredő baktériumos járványok nagy része, melyek 2000 és 2014 között megbetegedéseket okoztak, egyharmadáért medencék és hotelek forró kádjai voltak a felelősek.

Gyakran alábecsüljük, mi minden szükséges ahhoz, hogy egy medencét vagy wellness kádat megfelelően fenntartsunk, működtessünk, olyan klórszintet tartsunk fenn, amely szükséges” – mondta el Michele Hlavsa, az Amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) Egészséges Úszás Programjának vezetője.

Ezért javasolja a CDC, hogy a nyilvános medencéket – beleértve a hotelek és vízi parkok medencéit – olyan emberek vezessék és felügyeljék, akiknek megfelelő képzettségük van ezen a területen és tisztán tudják tartatni a vizet. Az említett időszakban jelentett járványokat három súlyos fertőzés okozta: a Cryptosporidium (más néven Crypto), Legionella és Pseudomonas.

A Crypto parazita, amely elég erős ahhoz, hogy még a megfelelően klórozott medencékben is túléljen. Többnyire akkor fertőz, ha lenyeljük a medence vizét, s gyakran hasmenést okoz. A fertőzés több mint 3 hétre ledöntheti a lábáról az embert, súlyos hasmenéssel jár. S bár a Cryptosporidiumos esetek 2008-ra lecsökkentek, a csökkenés kiegyenlítődött. A Pseudomonas és a Legionella (melyek legionárius betegségeket okozhatják) megzavarhatják a fertőtlenítőszereket, medencék, forró kádak, vízi parkok nyirkos helyein élnek. Ezek a baktériumok az ember bőrén át, orrán vagy szemén keresztül juthatnak be a testbe.

Egy új jelentés szerint 493 vízi fertőzésből eredő járványról számoltak be 2000 és 2014 között, melyek 27 ezer betegséget és 8 halálesetet okoztak. A Crypto a járványok 58 százalékát, a betegségek 89 százalékát eredményezte.

A Legionella a kitörések 16-, a Pseudomonas 13 százalékát okozta. Előbbi súlyos tüdőgyulladást és influneza-szerű tüneteket produkálhat, míg a Pseudomonas „forró kád kiütéseket” és „úszófület”, azaz fülgyulladást okozhat. A Legionella fertőzésre az 50 évnél idősebbek fogékonyabbak, ahogyan a dohányzókat vagy egykor dohányosokat, a krónikus tüdőbetegeket és a meggyengült immunrendszerű embereket is nagyobb eséllyel megtámadhatja.

Michele Hlavsa szerint ráadásul nem jelentenek minden járvány kitörést a CDC-nek, vagyis több ember is megbetegedhetett, mint ahány bekerült a statisztikába.

Dr. Marc Siegel, a New York-i NYU Langone Egészség Központ professzora elmondta: véleménye szerint az emberek alulbecsülik a medencék kockázatát. Ezeknek megfelelően tisztítottnak, klórozottnak kell lenniük, a szűrőket szükséges gyakran cserélni, a víznek megfelelően kell keringenie.

Az úszóknak is megvan a maguk felelőssége az ügyben: nem szabad baktériumokat terjeszteniük a vízben

  • Védjük magunkat és másokat a medencékben és egyéb fürdő területeken.
  • Ha valaki beteg, hasmenéssel küzd, ne engedjük a medencébe, magunkat is beleértve! Amennyiben Cryptosporidium-fertőzésünk volt, várjunk 2 hetet az úszással, mielőtt újra úszni megyünk.
  • A gyerekeket átpelenkázni, vécére vinni mindig a medencétől távol kell!
  • Érdemes áttekinteni a különböző fürdőhelyek higiéniai ellenőrzöttségét.
  • Vigyázzunk, ne nyeljük le a medence vizét!

Amennyiben be tudunk szerezni ilyet, érdemes a víz klórszintjét ellenőrző papírcsíkkal is megvizsgálni, nem vagyunk-e nagyobb veszélynek kitéve.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.