Szabad légzés – Nem gátolja a maszkviselés 2021-03-29 Blog, Kórkép, Koronavírus 1 Kommentelés Megosztás: Tweet Elég levegő jut a szervezetbe így is Ne féljünk szabadon lélegezni a maszkviselés idején sem – biztatnak a kutatók. Egy új tanulmány ugyanis megerősítette, hogy legyen az orvosi vagy textilmaszk, akadálytalan marad a légzés. Nem akadályozott a szabad légzés, akkor sem, ha maszk van rajtunk. Erre jutott egy friss tanulmány, melyet ohiói kutatók végeztek a közelmúltban. Sokan panaszkodnak a koronavírus kezdete óta arra, hogy maszkviselés során nem érzik megfelelőnek légzésüket, nem kapnak elegendő levegőt. A szakemberek a tanulmány során megerősítették, hogy a textil és az orvosi maszkok sem gátolják a szabad légzést. Vizsgálatukba 50 felnőttet vontak be, átlagosan 33 éveseket. A vizsgálatot elvégezték velük úgy, hogy maszkot hordtak és úgy is, hogy nem volt rajtuk. Fontos kiemelni, hogy az alanyok egyharmada szenvedett valamilyen krónikus egészségügyi állapottól, például asztmával küzdött. A tanulmány során a résztvevők pulzusát, oxigénszintjét és szén-dioxid szintjét mérték 6-szor 10 perces tesztek során. Az alanyoknak először maszk nélkül, csendben kellett ülniük, majd gyorsan gyalogolniuk. Ezután ezt a két tevékenységet textilmaszkban végezték. Végül szintén a csendes ülés és a gyorsgyaloglás volt a feladatuk, orvosi maszk viselésével. Fotó: 123rf.com A kutatók rámutattak: egyik alany vérében sem tapasztaltak alacsony oxigén-, vagy magas szén-dioxid-szintet az elvégzett tevékenységek alkalmával. “Vagyis, lényegében a nullával egyenlő annak az esélye, hogy nagyobb mértékű, rendellenes oxigén- vagy szén-dioxid szint alakuljon ki” – hangsúlyozta dr. Steven Shein, a vizsgálat vezetője, a Cleveland-i Egyetemi Kórház Szivárványos Baba és Gyermekkórház kritikus ellátást biztosító gyermekgyógyászatának osztályvezetője. A koronavírus-járvány ma már mindenkit arra kényszerít, hogy számos helyen betartsa a maszkviselés szabályait. Ugyanakkor, az is nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek jó része ezt nem tartja jónak, komfortosnak, s amiatt aggódik, hogy nem jut elég levegőhöz. A szakember megjegyezte: bíznak benne, hogy megállapításaik megnyugtatóak lesznek mindenki számára. Az emberi szervezet képes megfelelő mennyiségű oxigént és szén-dioxidot biztosítani a maszkviselés közben is, tehát nem akadályozza a szabad légzést. A tanulmány a PLoS One folyóiratban jelent meg. A COVID új „mellékhatása”: maszkné – Mit tanácsol a bőrgyógyász? Forrás: https://napidoktor.hu/index.php Egy válasz Jáger László 2021-03-29 Maszk Engem nem gátol a levegővételben ,de fölöslegesnek tartom,mert nem véd a *vírus LN! Erre bizonyíték a napi fertőzési adatok és az elhunytak száma… Ez olyan nesze semmi fogd +jól hozzáállás!! pÓTCSELEKVÉS!!! csak ennyi barátilag J.L.
Jáger László 2021-03-29 Maszk Engem nem gátol a levegővételben ,de fölöslegesnek tartom,mert nem véd a *vírus LN! Erre bizonyíték a napi fertőzési adatok és az elhunytak száma… Ez olyan nesze semmi fogd +jól hozzáállás!! pÓTCSELEKVÉS!!! csak ennyi barátilag J.L.