Minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek

Láss, ne csak nézz!  Ma van a  látás világnapja

Magyarországon évente több, mint hatezer ember veszíti el a látását, ugyanakkor odafigyeléssel, rendszeres szűréssel mintegy 4000 ember szeme világa megmenthető lenne. A szemünk fénye az egyik legértékesebb kincsünk, amelyet óvni kell, sokan azonban csak akkor érzik fontosságát, amikor már a szemük egészsége károsodott. 

szem1

A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek – ha a világtalanok száma a korábbi ütemben gyarapodna, 2020-ban elérné a 75 milliót. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra. A gyermekek esetében is riasztó adatokról beszélhetünk, közel 30%-uk küzd valamilyen látásproblémával. A jó látás elengedhetetlen a fejlődésükhöz, hiszen a tanult információik 80%-a a látásukon keresztül jut el hozzájuk. Ha a családban magas fokú a rövidlátás vagy távollátás, illetve előfordult cukorbetegség vagy öröklődő szembetegség, fokozottan ajánlott a rendszeres szemészeti szakvizsgálat.Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekkori vakságra, amelynek a leggyakoribb oka hazánkban a koraszülöttek éretlenségéből eredő retinopátia (ROP). Nagy számban fordul elő a gyermekkori vakság, amely lényegesen csökkenthető lenne egy országos telemedicinális ROP szűrési rendszer működtetésével – hangsúlyozta dr. Németh János a Magyar Szemorvostársaság alenöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára.

szem2

A retino-telemetriás ROP szűrési tevékenység és a helyszíni lézerműtét neonatológiai mentési logisztikára telepítése nem új keletű kezdeményezés, hiszen ez a rendszer regionális szinten hazánkban már 5. éve működik, mintegy 25 kórház koraszülöttjeinek ellátásával. A módszerrel 100 százalékos biztonsággal kiszűrhető, hogy ki szorul lézer műtétre. Magyarországon mintegy 750.000 diabetesben szenvedő betegből közel 37.000 ember veszítette el szeme világát. Ez az arány háromszorosa a Nyugat-európai mutatóknak, amit megfelelő diabeteses retinopathia (DRP) szűrőprogrammal hatékonyan lehetne csökkenteni. Európa-szerte már több országban működik úgynevezett telemedicinális szűrés, amely nagy segítséget jelent mind az orvos, mind a beteg számára. Hazánkban több, mint két éve indult el ez a program, amely azonban nem biztosít országos lefedettséget.

Magyarországon évente mintegy 1000 cukorbeteg veszti el látását, azonban a teljes hazai cukorbeteg lakosságot lefedő szemészeti szűrőprogrammal és a szűrés alapján idejében elvégzett szemfenéki lézerkezeléssel 90-95 %-nál megelőzhető lenne a látásvesztés- folytatta gondolatait dr. Németh János. A rendszer lényege az lenne, hogy funduskamerával ellátott mozgó egységek járnák az ország háziorvosi rendelőit és cukorbeteg szakrendeléseit, ahol naponta 60-80 cukorbeteget lehetne megvizsgálni. Felmérések szerint a hatékony program megvalósulásához 28 ilyen egységre lenne szükség és csak egyetlen egy értékelő központra.A szem- és látásvizsgálat a cukorbetegek számára évente ajánlott.

szem3

A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökjén. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható, és hogy a kormányokat és különböző szervezeteket biztassák az egységes megelőzési beruházásokra. 2000-ben kezdeményezték a „Látás 2020” programot is, amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjék a megelőzhető vakság előfordulása. Ezt a célkitűzést támogatja a WHO új világméretű „Univerzális szem egészség” programja is, amely a 2014-2019 időszakra fogalmazza meg a legfontosabb teendőket.

Forrás: