Libabőrös zene

Tudósok megfejtették annak a titkát, hogyan képes a zenehallgatás miatt felállni a karunkon a szőr.

Kanadai kutatók úgy vélik megfejtették a zenehallgatás hatására kialakuló libabőr rejtélyét. Elképzelésük szerint, amikor olyan zenét hallunk, ami valóban hatással van ránk, akkor az agyunk úgy reagál, mintha ízletes ételt fogyasztanánk, pszichoaktív szereket használnánk vagy pénzhez jutnánk. Az érzés mögött ezúttal is a jutalmazó vegyület, a dopamin áll, amely többek között a függőségek kialakulásában is szerepet játszik.

A vegyület által kiváltott fizikai jelenség, a megborzongás a bőr elektromos vezetőképességének, a pulzusszámnak, a légzésnek és a testhőmérséklet megváltozásának eredménye. A kiváltott hatás a zene esetében attól függ, mennyire találja a hallgató az adott zeneművet élvezetesnek. A legerősebben a megborzongás akkor jelentkezik – derült ki a kutatók kísérleteiből – amikor a hallgatóban nagyon erős érzelmi reakciókat vált ki a muzsika. A kutatók szerint eredményeik magyarázatot adnak arra is, miért olyan értékesek számunkra a zenei élmények.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.